Ahonené az első diadal

Vágólapra másolva!
2004.11.27. 23:01
Címkék
Eredetileg pénteken kezdődött volna a Világkupa a síugrók számára, de mivel a finnországi Kuusamóban tombolt a szél, el kellett halasztani az új idény első versenyét.
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Janne Ahonennek le sem kell vetnie magáról a Vk-éllovast megilletô trikót
Másnap aztán lebonyolították a viadalt, és nem is kellett csalódniuk a szurkolóknak, hiszen remek ugrásokat láthattak, arról már nem is beszélve, hogy nagy kedvencük, a Vk-címvédő Janne Ahonen diadalmaskodott. Méghozzá elképesztő fölénnyel, 43.2 pontot vert a másodikként végző német Alexander Herr-re - a Világkupa történetében ez a harmadik legnagyobb különbség az első, illetve a második helyezett között.
Az első sorozatban csak úgy záporoztak a 130 méter fölötti ugrások (ezt az "etapot" is Ahonen nyerte meg), ezért az illetékesek úgy döntöttek, a folytatásban nem a hatos, hanem az ötös kaputól indítják útjukra a síugrókat. Nos, ez sem zavarta meg a finn klasszist, nem úgy például a háromszoros Vk-győztes lengyel Adam Malyszt, aki másodikra csak 105 métert ugrott, és kénytelen volt beérni a 19. hellyel.

A VILÁGKUPA 1. VERSENYE, KUUSAMO
NAGYSÁNC (K120): 1. Janne Ahonen (finn) 318.7 pont (144.5 méter, 142), 2. Herr (német) 275.5 (138.5, 126.5), 3. Höllwarth (osztrák) 274 (139, 123.5), 4. M. Hautamäki (finn) 273.7 (140.5, 123.5), 5. Morgenstern (osztrák) 270.7 (128.5, 133), 6. Kaszai (japán) 268.7 (132.5, 129)
A Vk élcsoportja (1 verseny után): 1. Janne Ahonen 100 pont, 2. Herr 80, 3. Höllwarth 60, 4. M. Hautamäki 50, 5. Morgenstern 45, 6. Kaszai 40
Következik: vasárnap ismét Kuusamóban rendeznek Vk-versenyt
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
2 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
3 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
3 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik