Műkorcsolya GP: Sebestyén az ötödik helyen

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.11.19. 22:35
Címkék
Megtartotta hetedik helyét a Hoffmann Nóra, Elek Attila táncospár az original programot követően a Grand Prix-sorozat párizsi fordulójának második napján. Ugyan a slowfoxtrottból és quickstepből álló egyveleggel csak nyolcadikok lettek a rangsorban a mieink, az összetettben nem csúsztak hátrább a kötelező táncban kivívott helyezéshez képest. Az élről a vb-címvédő orosz Tatjana Navka, Roman Kosztomarov kettős várhatja a szombati kűrt.A nőknél kilencedik jégrelépőként mutatkozott be Európa-bajnokunk, Sebestyén Júlia, és rövid programját az ötödik legjobbnak ítélték a pontozók. Ami nem is lenne rossz eredmény, ha eltekintenénk attól az apróságtól, hogy a magyar korcsolyázó az olasz tehetség, Carolina Kostneren kívül a tavalyi vb-n valamennyi most elé kerülőt megelőzte… Ráadásul Kostner sem igazi mumus, a budapesti Európa-bajnokságon ugyanis csupán ötödikként végzett, márpedig ott a mi Julink meg sem állt az aranyig. Vagyis a kötelező nem jött be, ám hátravan még a szombati Carmen előadás, amellyel bajnoknőnk remélhetőleg elkápráztatja majd a bírákat és a közönséget is.GRAND PRIX-SOROZAT, 5. FORDULÓ, PÁRIZS

Férfiak (11 induló). Rövid program: 1. Johnny Weir (amerikai) 75.90, 2. Sandhu (kanadai) 65.60, 3. Takahasi (japán) 64.16, 4. Joubert (francia) 64.04, 5. Dinev (bolgár) 54.12, 6. Chiper (román) 53.89. Nők (11). Rövid program: 1. Joannie Rochette (kanadai) 55.64, 2. Kostner (olasz) 53.72, 3. Szuguri (japán) 51.40, 4. Corwin (amerikai) 46.68, 5. Sebestyén Júlia (magyar) 46.30, 6. Dytrt (német) 45.74. Jégtáncosok (12). Az állás az original program után: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 109.87, 2. Denkova, Sztaviszkij (bolgár) 102.29, 3. Delobel, Schoenfelder (francia) 98.98, 4. Gregory, Petukhov (amerikai) 89.71, 5. Faiella, Scali (olasz) 84.95, 6. Fraser, Lukanyin (azeri) 79.99, 7. Hoffmann Nóra, Elek Attila (magyar) 76.11
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
53 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik