Idegenben nyert a Kalmar a svéd bajnokság hétfői játéknapján, azaz elmondhatjuk, hogy a Loki BL-ellenfele jó formában van. Így Látta ezt Herczeg András menedzser is.
Egy győzelemre van a döntőtől az Alba Volán, miután 5–3-ra győzött a második elődöntőben az ismét nagyot küzdő, de a sok kiállítástól elfáradó DAB.Docler ellen. Folytatás és lehetséges zárás vasárnap Fehérváron.
Az Inter, illetve a Roma 2005 májusa óta kisajátította az olasz futballporondot. Mi pedig a vasárnap a fővárosban rendezendő olasz csúcsrangadó kapcsán megvizsgáltuk, mely országokban tapasztalható ehhez hasonló két- vagy többcsapatos hegemónia, és annak is utánajártunk, hogy közgazdaságilag mit jelenthet az erőviszonyok eltolódása a különböző országokban.
A férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság, a Budapest Bank liga rájátszásában az 5-12. helyért tartó küzdelemben a Gyöngyös hazai pályán hat góllal verte a Tatabányát, így kiegyenlítette a két győzelemig tartó párharc állását.
Ez ám az igényes, színvonalas kiadvány! A Horvát Labdarúgó-szövetség a magyarok elleni vb-selejtezőre készített egy kis gyöngyszemet, benne sok érdekességgel.
Bármelyik ujját harapja, éppúgy fájt volna, így aztán Gőbl Gábor, a Matáv immár kinevezett ügyvezetője úgy döntött: nem is próbálkozik a lehetetlennel. A vendégoldalnak járó 50 tiszteletjegyet igazságosan és sértődésmentesen elosztani reménytelen kísérletnek tűnt.
Palik megfogadta, hogy addig nem rajtol el, amíg a "fiait épségben nem látja, de Jerome Raimbaud, Szaller Zoltán és Farkas Nándor szinte egy emberként könyörgött neki, hogy induljon el. Végül rajthoz állt, s célba is ért, miként Kisék is.