profile

S. T. R.

252 Cikk
Kosárlabda
2003.04.15. 20:54

Pedig Gellér most hallgatott

"Nem lett volna szabad elvállalnom a munkát  látja be Gellér Sándor, a MÁV Nagykanizsai TE női csapatának hétfőn menesztett edzője, majd hozzáteszi, már az idény előtt elhatározta, feláll a padról.
Kosárlabda
2003.04.06. 21:10

Önveszélyes címvédők

 Vallja be, arról van szó, hogy sok lett volna a Körmendből& Pénteken a Magyar Kupa elődöntőjében mindenképpen találkoznak, és ugye egymás ellen zárták a bajnoki alapszakaszt is.
Kosárlabda
2003.04.04. 21:33

Alba: nagy a tét

Noha a legjobb nyolc együttes kilétére már szerdán fény derült, bőven maradt izgalom a férfiak szombati, alapszakaszzáró fordulójára is. Hogy mást ne mondjunk, a sorozat győztese még mindig kerestetik.
Kosárlabda
2003.04.01. 22:20

Kaposváron dől el minden

Miután a KaposvárDebrecen összevetésből a somogyi egylet jön ki jobban, Goran Miljkovics csapata a saját kezébe veheti sorsa irányítását.
Kosárlabda
2003.03.31. 20:55

Farkas visszatért Fehérvárra

Ebben a helyzetben valamit lépnünk kellett, márpedig a kerethez nem nyúlhattunk hozzá, hiszen szorít az idő. Sterbenz Lászlóval szerződést bontottunk, a csapatot hétfőn Farkas Sándor vette át - mondta Nagy Gábor, az Albacomp mestere.
Kosárlabda
2003.03.26. 20:47

Döntőbe jutottak Báderék

"Azt hiszem, ha Zan Tabak mostanában rosszat álmodik, akkor egy fiatal magyar fiú jelenik majd meg előtte, aki mellett majdhogynem moccanni sem tud.
Kosárlabda
2003.03.25. 21:18

Mégsem megfizethetetlen?

Kapaszkodjanak meg: Anglia egyik legolvasottabb napilapja, a Guardian a magyar férfi kosárlabda-válogatott "kispadjáról írt a minap...
Kosárlabda
2003.03.24. 21:29

Fagyos hangulat Fehérváron

 Mondja csak, állt már olyan csapat élén, amely húszpontos vezetésről veszített? Még soha  így Sterbenz László, aki az Albacomp edzőjeként a legutóbbi fordulóban kénytelen volt végignézni, hogy a 13. percben még kerek húszassal előrébb tartó együttese a végén 8683-ra kikapott hazai pályán a Körmendtől.
Kosárlabda
2003.03.21. 22:08

Sok volt a két sokk

Kettő, illetve négy percen múlt. Furcsa ezt leírni egy 17 összecsapást magába foglaló vetélkedést követően, de a Pécs így esett ki.
Kosárlabda
2003.03.20. 23:37

A végét nem bírta a Pécs

Tuvics poklot ígért. Még szép. Végtére is, ha már úgy hozta a sors, hogy korábbi együttese (csak emlékeztetőül, három ragyogó évadot húzott le Baranyában) ellen kellett pályára lépnie a negyeddöntőben, úgy döntött, félreteszi a barátságot. A pécsi edző, Rátgéber László egyébiránt fején találta a szöget, midőn a párharc rajtja előtt leszögezte: az újvidéki centerklasszis vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul játszik majd ellenük. Egy hete Bourges-ban ellenállhatatlan volt, két napra rá Pécsett halovány. Ugye, fölösleges hangsúlyozni, melyik végletet kívántuk neki a harmadik derbire&
Kosárlabda
2003.03.12. 21:42

Tuvicsra figyelni kell!

"Na ne, pont a Boba vert meg bennünket  sóhajthatott nagyot az a pécsi szurkoló, aki szemügyre vette a keddi meccs statisztikai lapját. Ami igaz, az igaz, Boba, vagyis Szlobodanka Tuvics nem tétlenkedett az Euroliga-negyeddöntő első ütközetén: 33 perc alatt 26 ponttal és 16 lepattanóval keserítette meg korábbi együttese életét.
Kosárlabda
2003.03.11. 22:34

Egy expécsi legyőzte a Pécset

Hogy Tuvics fantasztikus kosaras, azt a kétéves gyerekek is pontosan tudják Pécsett. A mindig mosolygós szerb center remek három idényt húzott le Baranyában, hogy aztán onnan Bourges-ba tegye át a székhelyét, s hogy az Euroliga negyeddöntőjében minden tőle telhetőt megtegyen a franciák sikeréért.
Kosárlabda
2003.03.10. 21:51

Magyar Kupa - Garanciát szeretne a Kaposvár

Szívélyes hangú, ugyanakkor határozott levelet juttatott el Kovács László, a kaposvári férficsapat ügyvezetője körmendi kollégájának, Fodor Sándornak. A somogyi sportvezető a felek múlt szombati bajnoki mérkőzése után fogott tollat.
Kosárlabda
2003.02.23. 21:25

Simon Balázs új oldala

Kaposváron esküsznek rá, a legjobb, de legalábbis a legjobb formában kosarazó honi irányító. Pontátlaga 20.6-os volt...
Kosárlabda
2003.01.23. 22:55

Matematika szakosok előnyben

Így utólag illik elismerni, magyar körökben aligha akadt ember, aki ne tekintette volna biztosnak a piros-fehér-zöld nemzeti együttes sikerét Fehéroroszország ellen. Amolyan "tudjuk le gyorsan, s minél tetemesebb előnnyel a találkozót íze volt a debreceni meccsnek, és a fejekben már ott motoszkált, hogy a hét végén a jobbára esztendők óta együtt szereplő gárda igazi, nagy erőpróbájára kerül sor; de már nem a Főnix-csarnokban, hanem Tallinnban.
Kosárlabda
2003.01.18. 23:01

Már Debrecenben a férficsapat

Jöjjön hát az utolsó nekirugaszkodás! Az Európa-bajnoki középdöntő kilencedik, illetve tizedik köre, amely során kiderül, helye van-e a magyar férfiválogatottnak a svédországi kontinenstalálkozón. Szerdán Fehéroroszország, három napra rá Észtország a rivális, hibázási lehetőség nincs (ezt eljátszották a fiúk Lengyelországban&), Debrecenben és Tallinnban is győzni kell az üdvösséghez.

10

/

13