profile

GOMBKÖTŐ ROLAND

486 Cikk
Archiv cikkek
2005.05.11. 23:22

Csomor nem sürgetné az időt

Csomor Erika a duatlon kiemelkedő alakja, szerte a világon tisztelik ragyogó eredményeiért, s a legnagyobbak között tartják számon - ez a megkülönböztetett figyelem hazánkban is kijárna neki, elvégre az elmúlt években három világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet szerzett Magyarországnak. A Budaörsi TK versenyzője szerint az, hogy az eredményei ellenére itthon kevéssé ismerik, nem is anynyira meglepő, az emberek ugyanis jobban tisztelik azt, amit a saját szemükkel látnak. Márpedig vasárnap maguk is meggyőződhetnek arról, milyen erőfeszítéseket kell tenni a futásból és kerékpározásból álló sportágban a kontinensbajnoki címért. A duatlon Európa-bajnokságot Debrecenben rendezik meg, s a nők versenyének egyik nagy esélyese Csomor Erika lesz, akit éppen takarítás közben sikerült meglepnünk.
Archiv cikkek
2005.03.21. 22:48

Jól ütemezett dobások

A 100 kilósok között a magyarok uralták a győzelmi emelvényt, Kovács Antal a dobogó legfelső fokára állhatott, Hadfi Dániel pedig harmadik lett.

4

/

25