Csütörtök este, Sant Jordi. Női kétszáz méter pillangó. Mindenki itt van, aki számít. Kivéve az ukrán Jana Klocskovát. Az elődöntőig úszott, aztán visszalépett. Úgy látta, nincs esélye az éremre. Ô pedig már megteheti, hogy nem fárasztja magát feleslegesen. Klocskova nem indult, de szurkolt. Risztov Évának.

Megmondta, előre szólt. Éremért jött, el is vitte. Akaratos fajta ez a Flaskay Mihály. Minderről szerda este Barcelonában, ott is a Sant Jordi uszodában mindenki meggyőződhetett.

Kovács Ági hétfőn reggel még mellúszóként ébredt, este viszont már vegyesúszóként tért nyugovóra.

A csúcstalálkozó: Ian ThorpePieter van den Hoogenband. A tét pedig a 200 méteres gyorsúszás aranyérme.

Nem a magyar úszók játszották a főszerepet a keddi finálékban, csupán egyetlen döntős helyezésünk volt, Kovács Ágnes révén.

Rövid történeti visszapillantás a sport kormányzati megítéléséről a rendszerváltozást követő tizenhárom esztendő során.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének üléseit általában nagy várakozás előzi meg. Így történt ez a múlt hét végén Lausanne-ban tartott tanácskozás esetében is... - Gallov Rezső írása.

A modernkori olimpiai játékok történetében London kiemelkedő szerepet játszik, kétszer adott otthont a nagy eseménynek. Figyelemre méltó módon mindkétszer lényegében kényszerhelyzetben vállalta el a szervezést és a lebonyolítást - Gallov Rezső publicisztikája.