profile

CSILLAG PÉTER

1143 Cikk
Archiv cikkek
2007.09.19. 09:39

Debütálás előtt a Sevilla

A legutóbbi szezon nemzetközi szinten legeredményesebb spanyol együttese, az UEFAkupa-címvédő Sevilla története során még sohasem szerepelt a BEK-ben, illetve az annak jogutódjaként életre hívott BL-ben. A tűzkeresztségen szerda este Londonban az Arsenal ellen esik át az andalúziai együttes.
Archiv cikkek
2007.09.19. 09:39

Fő a változatlanság!

Archiv cikkek
2007.09.17. 23:32

Generációk csatája

A Milannál eltöltött öt év fényes emlékei (Bajnokok Ligájadiadal, olasz bajnoki és kupaarany, európai Szuperkupagyőzelem) alapján nem csoda, hogy a volt csapattársai ellen készülő portugál irányító, Rui Costa elérzékenyült Olaszországba érkezésekor. A Benfica 35 éves középpályása először tér vissza egykori sikerei színhelyére, ahol a kedd esti BL-mérkőzésen számos barátja mellett a korábbi nagy riválisával, az őt a csapatból kiszorító Kakával is harcba kell szállnia.
Archiv cikkek
2007.09.17. 17:19

Vastapssal díjazták a botrányhős játékát

Bármily furcsa, Adriano a 2007–2008-es idényben vasárnap lépett először pályára tétmeccsen az Inter színeiben. A hosszú ideje alkoholfüggőséggel és erőnléti lemaradással küzdő brazil támadó megmozdulásait a Catania elleni bajnokin (2–0) a milánói szurkolók mindannyiszor tapssal kísérték.
Archiv cikkek
2007.09.16. 00:12

Tajtékzik az Inter-edző

Három hétig nem léphet pályára Patrick Vieira, aki az Inter figyelmeztetése ellenére a francia válogatott mindkét találkozóján kezdő volt, és ismét meghúzódott. Roberto Mancini nyilvánosan bírálta a játékost és Raymond Domenech szövetségi kapitányt.
Archiv cikkek
2007.09.14. 23:44

Londoni olasz cég lett a tulajdonos

Archiv cikkek
2007.09.14. 23:44

Fogytán a támadó ideje

Miközben a Milannál szinte mindenki azért töri magát, hogy a hullámvölgyben lévő és a szurkolók szemében a gárda fekete bárányává váló Alberto Gilardinóba lelket verjen, a támadó ideje vészesen fogy a bizonyításra: ha Ronaldo felépül, ismét visszakerülhet a kispadra. Szombaton a Siena ellen mindenesetre még kezdőként cáfolhat rá kritikusaira.
Archiv cikkek
2007.09.13. 23:22

A támadó másodvirágzása

Archiv cikkek
2007.09.12. 23:53

Új vihar Ronaldo körül

Archiv cikkek
2007.09.12. 23:53

Remek volt a kapitány húzása

Archiv cikkek
2007.09.09. 23:06

A kapitány csínytevése

Amennyire unalmas meccset hozott a gól nélküli Olaszország–Franciaország Európa-bajnoki selejtező a pályán, annyira eseménydús volt a mérkőzés a pályán kívül. A francia himnusz szégyenteljes kifütyülése mellett a találkozó után az is témát jelent, hogy a vendégek kapitányát, a lelátóra száműzött Raymond Domenecht az öltözőknél is látták.
Archiv cikkek
2007.09.09. 23:06

Orvosok különcsatája

Nem bízik a Milan csapatorvosaiban a combsérüléssel bajlódó Ronaldo, aki gyógyulása elhúzódása miatt úgy döntött, a klub doktorai helyett a brazil válogatott szakembereitől kér segítséget. A támadó Brazíliába utazott, az olasz együttes megfigyelőt küldött utána…
Archiv cikkek
2007.09.07. 14:39

Szalai Ádámtól várják a gólokat

Két fontos mérkőzés előtt áll a magyar U21-es válogatott: pénteken San Marinóban, míg szerdán a Szusza Ferenc Stadionban Szerbia ellen lép pályára a csapat. Az együttesben bizonyíthat a Real Madrid Castilla magyar támadója, Szalai Ádám is.
Archiv cikkek
2007.09.06. 00:41

Kegyvesztett csillagok

Két játékos, két különböző csapat, hasonló helyzet: a gyenge teljesítményt nyújtó Alberto Gilardinót a Milan szurkolói fütyülték ki a Fiorentina elleni bajnokin (1–1), a városi rivális Inter brazil csatárát, a BLkeretből kihagyott Adrianót pedig csapattársai próbálják vigasztalni.
Archiv cikkek
2007.09.06. 00:41

Újabb Ronaldo-rejtély

Mikor tér vissza a futballpályára Ronaldo? Ez a kérdés foglalkoztatja most a Milan híveit, akik legutóbb július végén, a Lecco elleni barátságos mérkőzésen látták játszani a brazil csatárt. A súlyproblémákkal küszködő támadó fájdalmai öt héttel ezelőtt kezdődtek, és a teljes gyógyulásra még mindig várni kell.
Archiv cikkek
2007.09.03. 23:37

A brazil szultán

Isztambulban már-már szultánoknak kijáró tisztelet övezi a török bajnokság legnevesebb futballistáját, Roberto Carlost. A Fenerbahce nyáron igazolt 34 éves brazil védője több ezer szurkoló előtt írta alá új szerződését a csapat stadionjában, a klub pedig arany mobiltelefont, vadonatúj Audit és luxusvillát adott köszöntő ajándékként a játékosnak.
Archiv cikkek
2007.09.01. 23:50

Marco Materazzi már békülne

Archiv cikkek
2007.09.01. 23:50

A meglepetés: Rajczi Péter

Az európai átigazolási időszak utolsó pillanataiban váltott klubot Rajczi Péter: az Újpest támadója egy plusz egyéves szerződést írt alá a Serie B-s Pisához. Az üzlet megkötése még a csapat szurkolói körében is meglepetést keltett, hiszen a már jó ideje csatárt kereső egyesületnél a magyar játékos neve korábban szóba se került.
Archiv cikkek
2007.08.29. 23:44

Temetés – korábban

Huszonnégy óra sem telt el Antonio Puerta halála után, és a Sevilla tragikus hirtelenséggel elhunyt 22 éves középpályását máris utolsó útjára kísérték a városi San Fernando temetőben. A játékos halála és a BL-mérkőzés halasztása miatt furcsa helyzetbe kerültek az UEFA döntéshozói, mert a különböző kalapba tartozó AEK Athén és a Sevilla BL-selejtezőjének visszavágójára csak a további menetrend sorsolása után kerül sor.
Archiv cikkek
2007.08.29. 09:30

A gólerős csatár hét év után volt újra csere

A Vasas korábbi sztárjának, az angyalföldi együttest az elmúlt szezonban góljaival az ötödik helyig repítő Kenesei Krisztiánnak a hét végén igencsak szokatlan élményben volt része: edzője a kispadra ültette az olasz másodosztályú Avellino Treviso elleni (idegenben 1–0-ra elveszített) bajnokiján. Az utolsó negyedórára beálló 30 éves játékos lapunknak elmondta, emlékei szerint bajnokin legalább hét éve nem fordult vele elő, hogy nem nevezték a kezdők közé.

48

/

58