Messi és a pénz ördöge

Merthogy a Barcelona nem csupán a legnagyobb bevételű labdarúgóklubok egyike (konkrétana legutóbbi adatok szerint a másodika Manchester United mögött), hanem egyben a játékosai fizetésére legtöbbet költő csapatok egyike is:ezen a téren is éppen második, itt is a Manchester United mögött.a legutóbbi adatok szerint a másodika Manchester United mögött), hanem egyben a játékosai fizetésére legtöbbet költő csapatok egyike is:ezen a téren is éppen második, itt is a Manchester United mögött.

Ennek a ténynek óriási szerepe volt abban, hogy az elmúlt évek saját nevelésű barcelonai aranygenerációja egyben tudott maradni, és nem széledt szét szerte a világban – ahogy az történt mondjuk az 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert Ajaxszal. És persze ez a fizetési képesség jól jön most is, amikor az egyre inkább kikopó generáció pótlását már inkábbházon kívülről oldják mega Barcánál. A klub első számú ékkövét, Lionel Messit azonban bizonyára nem tudnák megtartani, ha nem lenne meg ennek az anyagi fedezete.

Mondhatjuk azt is, hogy nem az a meglepő, hogy Messit nem tudta (még) elcsábítani valamelyik nagyra törő klub, hanem az, hogy egyik legfontosabb fegyverhordozóját, Neymart sikerült. Számomra egyértelmű, hogy Neymar oldaláról ebben nagyobb szerepe volt a sportszakmai érveknek – vagyis hogy a brazil végre egy európai topklub első számú játékosa lehet –, mint a pénznek, még ha a megfelelő mennyiségű pénz nélkül nyilván nem ment volna. (Hogy csak egy példát mondjunk, a fent idézett Sporting Intelligence egy korábbi fizetési ranglistáján állt már a PSG is első helyen.)

Mindezzel természetesen nem akarom kisebbíteni annak értékét, hogy Messi immár lassan másfél évtizede a Barcelona profija, és a most aláírtúj szerződésehosszát figyelembe véve vélhetően már nem is fog máshol játszani magas szinten – ezt azonban ne azonosítsuk feltétlenül a hősi korszakok klubhűségével, ha Messi mindezt annál a klubnál éri el, amely a világ egyik legjobban kereső futballistájává tette és teszi.

Még csak azt sem mondhatnánk, hogy a futballvilág változott ekkorát: a teljes világ változott. Szüleim generációjának még természetes volt, hogy ugyanazon a munkahelyen töltik az életüket, a velem egykorúak és főleg a nálam fiatalabbak számára azonban már a többszöri váltással járó karrierépítés a megszokott. Miért lenne ez másképp a labdarúgásban? Főleg abban a labdarúgásban, amelybe az 1990-es évek gazdasági forradalma elképesztő mennyiségű pénzt hozott, jelentősen megnövelve az egyes klubok közötti különbségeket, sokkal több (milliókkal több) okot adva a váltásra. Biztos vagyok benne, hogy azok a kilencvenes évek előtti bálványok, akik pár száz forintért, márkáért, fontért, líráért nem hagyták ott jól megszokott környezetüket, több ezer-tízezer euróért talán ma már megtennék.

(Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy számomra sportszakmailag nagyobb értéke van annak, ha valaki több klubnál, különböző környezetekben is sikeres tud lenni, mintha valaki egyetlen csapatban halmozza a győzelmeket. Cristiano Ronaldo két csapattal is megnyert minden létező trófeát és minden egyéni díjat, ami hatalmas teljesítmény – de ebből még véletlenül sem egy CR–Messi szembeállítást szeretnék kihozni. Minden tiszteletem például Francesco Tottié, aki úgy húzta le teljes pályafutását a Romában, hogy alig nyert valamit a csapattal, míg kortársa, Raúl nyilván könnyebben volt hűséges a minden címet többször is besöprő és közben jobban is fizető Real Madridhoz, de ő azért a karrierje végén, a katari és amerikai haknik előtt a Schalkéban még megmutatta, hogy más csapatnál, más topligában is tud klasszis teljesítményt nyújtani.)

Azon persze mindig lehet vitatkozni, hogy jó-e az, hogy ilyen lett a világ: a futballvilág, és úgy általában a világ is. Ez ízlés dolga, még ha a profi körülményeknek, a szerda-szombat ritmusban világszínvonalon teljesíteni képes csapatoknak és a világ legjobbjait felvonultató BL-tavasznak ez is az egyik ára. Ha azonban túllépünk azon, hogy mit szeretnénk látni a labdarúgás mai világában, és tárgyilagosan azt nézzük csupán, amit valóban láthatunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a romantikus klubhűséget ma már hiba lenne számon kérni vagy követendő példának beállítani, egy-egy ilyen eset a mai világban már csak egyszeri érdekesség lehet.

Minden másra meg ott van a pénz.

FRISSÍTÉS: Közben megjelent a Sporting Intelligence legújabb, 2017-es összeállítása is (ugyanúgy a fenti linken), amelyben már a Barcelona a legjobban fizető labdarúgóklub...

FRISSÍTÉS 2: ...és arról is jelentek meg sajtóhírek, hogymennyit keres Messiaz új szerződésével.