A balatoni nyár

A nyaralás messze száll,
Sok emlék visszajár.
Hányszor elmúlt már,
De újra vár…A nyaralás messze száll,
Sok emlék visszajár.
Hányszor elmúlt már,
De újra vár…

Ahogy a nyaralásra is szinte egész évben készül az ember, a klubok is már a szezon kezdetétől fogva arról beszélnek, hogy a nemzetközi kupaszereplés a céljuk, aztán mire oda eljutnak, egy szemvillanás alatt vége is…

Az idei nyáron még nem végeztek a magyar csapatok, hiszen a Videoton még pályára lép a Bordeaux ellen, és nagyon szorítok nekik (akár beszélhettek is arról Pintér Attilával a vasárnapi felcsúti meccs után, hogy hogyan sikerült kivernie a Győrnek a többek közt Olivier Giroud-val felálló Montpellier-t hét évvel ezelőtt…), de azért egy gyors mérleget már így is lehet vonni együtteseink idei nyaráról.

Bármily meglepő, akár azt is mondhatjuk, hogy a magyar csapatok jól szerepeltek a nemzetközi porondon!

Hiszen végre eljutottunk oda, hogy a nálunk gyengébb, szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró csapatokat kivertük, és csak a nálunk erősebb, lényegesen több pénzből gazdálkodó csapatok előtt kellett fejet hajtanunk. Utóbbi lett a sorsa a Vasasnak, a Honvédnak és a Ferencvárosnak is, és bármeddig is jut a Videoton, immár biztos, hogy ez lesz a sorsuk nekik is (lehetőleg minél később).

Ha tehát valakinek a „kudarc”, „szégyen” és hasonló szavak jutnának eszükbe arról, hogy a négy magyar klubból három már az augusztust sem éri meg, akkor ne felejtsük, hogy ez nem (vagy inkább: nem elsősorban) a mostani teljesítményünket értékeli, hanem az elmúlt évekét.

Az elmúlt években sikerült szisztematikusan úgy egyre lejjebb és lejjebb dolgozni az UEFA-koefficiensünket, hogy már a selejtezők legelején ilyen csapatok ellen kell harcba szállnunk. Ilyen hatása van egy Podgorica vagy egy Partizani elleni bukásnak, és főleg sok-sok ilyennek.

(És nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a Videoton relatíve sikeresebb idei szereplésének még mindig a Paulo Sousával elért Európa-liga-csoportkör az alapja, az akkor szerzett pontoknak köszönhetően lettek kiemelt a fehérváriak, de jövőre ezeket már nem veszik figyelembe. Csak halkan mondom, hogy Kispesten meg ne hallják: szigorúan matematikai alapon talán jobb is lett volna a magyar futballnak, ha a Videoton a bajnok, mert ilyen kiemeléssel a BL-selejtezőből indulva ők könnyebben eljuthattak volna valamelyik play-off körig. Gyorsan hozzáteszem, hogy érzelmi szempontból viszont legalább ilyen fontos aHonvéd aranyérme, mert sokaknak visszaadta a futballba vetett hitét. És persze a bajnoki címet – szerencsére! – továbbra sem az dönti el, hogy ki mit gondol annak hasznosságáról, hanem az, hogy ki a jobb a pályán.)

A futball kíméletlen sportág és sportüzlet, ahol irdatlan nagy anyagi különbségek feszülnek az egyes országok csapatai között, ezeket a különbségeket pedig rettenetesen nehéz áthidalni.

Szédítő dolog arról olvasni, hogy több mint 3 milliárd forint a Ferencváros és a Videoton éves költségvetése, de ez a mintegy 10 millió euró még mindig csak nagyjából fele annak, amivel a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláján szereplő legszerényebb csapatok dolgoznak.

Csak hogy lássuk az arányokat: ennél a 3 milliárdnál nem költ több pénzt a Győri Audi ETO sem, de abból a világ legjobb női kézilabdacsapatát működteti, míg a Telekom Veszprém is eséllyel veszi fel ebből a harcot a legjobbakkal. Történik ez a második legnépszerűbb európai (és magyarországi) sportágban. Az elsőben viszont ez a pénz még egy vacak főtáblára jutásra sem elég.

Mindezzel nem felmenteni akarom a magyar csapatokat, mert – bár a csoportkör valóban nem reális elvárás – szisztematikus építkezéssel, a nálunk gyengébbek biztos legyőzésével és néhány bravúrral igenis elérhető lett volna olyan UEFA-koefficiens, amellyel legalább már a play-offok rendszeres résztvevői lehetnénk. Ennek azonban éppen az ellenkezőjét láthattuk az elmúlt években, nem felfelé léptük át az anyagi lehetőségeink határát, hanem lefelé, és jelen pillanatban az európai besorolásunk gyengébb, mint amit a magyar NB I kétségkívül megnövekedett gazdasági ereje jelenthetne a nemzetközi porondon.

Innen viszont már csakis bravúrok sorozatával vezet visszafelé, vagyis felfelé az út, minden évben át kell lépnünk a saját korlátainkat (felfelé!) ahhoz, hogy évek múltán kedvezőbb pozícióba juthassunk. És magamat is kijavítva kell tisztázni, hogy ebbe nem fér bele egy-egy döntetlen egy máltai és egy észt ellenféllel szemben, és még az esélyesebb izraeli és dán csapatokkal szembeni búcsúk során is kellene szereznie legalább egy-egy pontocskát.

Mert minden meccsen a jövő a tét. A Bordeaux ellen is.