"Not with a bang but a whimper."

A címbéli idézet T.S. Eliot egyik halhatatlan versének, a "The Hollow Men"-nek az utolsó sora - a verset a profi sportnál kicsit komolyabb téma ihlette (az amerikai születésű költő az általa is szégyenletesnek tartott Versailles-i békediktátum utáni Európa borús kilátásait énekelte meg ebben a művében), de ez az egyetlen sor, önkényesen kiragadva a művészeti összefüggésből tökéletesen illusztrálja BL-negyeddöntőnk anti-klimaktikus végkifejletét. A frázis jelentése kábé annyi, hogy "csattanó helyett nyögdécselés." És pontosan ez történt velünk a Madrid ellen. A Real jobb csapat mint a Tottenham, a különbség nem is elenyésző, viszont játszhattunk volna egy élvezetes párharcot a royalistákkal ami után a kalkulálható kiesés okán nem húzta volna a száját egyetlen Spurs-szurkoló sem. Természetesen most is az az első szempont, hogy hatalmas teljesítmény volt idáig jutni és le a kalappal a srácok előtt (mindannyiuk előtt). Ámde...A címbéli idézet T.S. Eliot egyik halhatatlan versének, a "The Hollow Men"-nek az utolsó sora - a verset a profi sportnál kicsit komolyabb téma ihlette (az amerikai születésű költő az általa is szégyenletesnek tartott Versailles-i békediktátum utáni Európa borús kilátásait énekelte meg ebben a művében), de ez az egyetlen sor, önkényesen kiragadva a művészeti összefüggésből tökéletesen illusztrálja BL-negyeddöntőnk anti-klimaktikus végkifejletét. A frázis jelentése kábé annyi, hogy "csattanó helyett nyögdécselés." És pontosan ez történt velünk a Madrid ellen. A Real jobb csapat mint a Tottenham, a különbség nem is elenyésző, viszont játszhattunk volna egy élvezetes párharcot a royalistákkal ami után a kalkulálható kiesés okán nem húzta volna a száját egyetlen Spurs-szurkoló sem. Természetesen most is az az első szempont, hogy hatalmas teljesítmény volt idáig jutni és le a kalappal a srácok előtt (mindannyiuk előtt). Ámde...

Ámde, ámde. Borzasztó idegesítő, hogy az öt bekapott gólból négyet tulajdonképpen magunknak köszönhettünk - és ezen kívül még adtunk a Real-nak egy nyolc-kilenced meccsnyi emberelőnyt. Ez az ami miatt van némi keserű szájíz. (Nomeg a Kőbányai sem teljesen ártatlan.) A négy ajándékgól gondolom világos mindenkinek: a két ordas Gomes-potyáról és a két szögletgólról beszélek. Di Maria szépségdíjas találata volt az egyetlen Real-szintű gól az ötből. A többit mi hoztuk össze, vagyis nem a Real nagyszerűségén múlt, hanem a játékosaink dekoncentráltságán. Itt meg kell említeni, hogy talán kicsit túl komolyan vettük ezt az egész "nyomás nélkül játszunk"-dumát. Azok az elementáris helyezkedési hibák amik Adebaféreg góljaihoz vezettek csakis az oda nem figyelés számlájára írhatóak. Lehet mondani, hogy a konstans Real-nyomás előbb-utóbb ki kellett hogy kényszerítsen egy olyan hibát amiből mi négyet is elkövettünk, amit valami szinten el is tudok fogadni, de akkor is megmarad a különbség az érthető és elfogadható egy, és a megtörtént négy között. Nem a motiváltságot hiányoltam, az egyértelműen megvolt (gondoljunk csak Crouch labdaszerzési lelkesedésére...), hanem a koncentrációt, az odafigyelést.

Gomes-be most nem mennék bele részletesen. Crouch-csal egyetemben döntő érdemeket szerzett abban, hogy idéig jutottunk - mindazonáltal leginkább a kettejük számlájára írható, hogy hősi búcsú (neadjisten elődöntő) helyett egy semleges néző számára teljesen érdektelen visszavágó lett a párharcból. Gomes második potyája aztán szépségtapasz helyett sót hintett a sebbe.

A visszavágón egyénbként jól küzdöttünk, és megpróbáltuk legyőzni a Real-t, a gól után kissé megroggyant a csapat, illetve a közönség is elcsendesedett egy pillanatra. De hamar visszaállt minden a helyes kerékvágásba és az utolsó másdpercig hajtottak a fiúk az egyenlítésért. A közönségre pedig nincsenek szavak. Nagyon jó volt hallgatni őket - még egy "One Paul Gascoigne"-rigmusra is futotta a meccset a Lane-en megnéző Gazza tiszteletére.

A Stoke elleni győzelem illetve a Citeh atomjaira hullása az Anfield Road-on valamiféle gyógyírt jelent azért. A szezon hátralévő részében a negyedik hely gondolatával kel és fekszik majd mindenki a klubnál. Idén megízlelhettük, hogy milyen varázslatosan fasza dolog is a BL-ben szorítani a csapatnak, és szerintem a játékosok is legalább annyira élvezték a dolgot mint mi. Nagy dolog volt tavaly negyedikként befutni - akkor FA-kupa-elődöntő mellett sikerült elérni a sikert, most a BL-negyeddöntővel párhuzamosan talán még nagyobb bravúr lenne a tovább izmosodott City és a télen alaposan bevásárolt Pool magunk mögé utasítása.

Zárszóként annyit szeretnék még hozzátenni, hogy ezer köszönet a csapatnak a csodálatosan kurvajó európai kalandért. Tekintsünk el nagyvonalúan a negyeddöntő felejthető forgatókönyvétől, mert ami odáig vezető utat a klub legszebb hagyományainak szelleme lengte körül.

Come On You Spuuurs!!!!