Megszületett Messi második fia, aki mégsem Benjamin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 14:42
Egybehangzó spanyol és argentin lapértesülések szerint megszületett Lionel Messi második gyermeke, ám mégsem a Benjamin nevet kapta!

A második fiú érkezését már áprilisban elismerték Messiék, akkor azonban úgy tervezték, októberben vagy novemberben születik meg az újabb Messi Jr. – a Barcelona klasszisának és kedvesének korábban, 2012 novemberében is fia született, Thiago idén lesz hároméves.A második fiú érkezését már áprilisban elismerték Messiék, akkor azonban úgy tervezték, októberben vagy novemberben születik meg az újabb Messi Jr. – a Barcelona klasszisának és kedvesének korábban, 2012 novemberében is fia született, Thiago idén lesz hároméves.

Korábban arról volt szó, hogy a második fiú a Benjamin nevet kapja, ám kiderült, a szülők megváltoztatták korábbi döntésüket, és végül Mateo Messinek keresztelték el gyermeküket, aki császárral jött a világra.



Az As úgy tudja, a héten felesége miatt – Luis Enrique engedélyével – nem edzett a Barcelonával Messi, ám a hétvégi, Atlético Madrid elleni derbin a kezdőben kap helyet.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53
Ezek is érdekelhetik