Találkozás Neymarral vagy 2.7 millió forint? A válasz egyértelmű volt

Vágólapra másolva!
2015.05.04. 17:22
null
A 16 éves lányt alighanem sok kortársa irigyeli (Fotók: Twitter/Rhiannon Conelley)
Önök melyiket választanák? Személyes találkozó Neymarral, vagy 2.7 millió forint készpénzben? Egy amerikai gimnazista lánynak megadatott a lehetőség, hogy válasszon a két opció közül, és a hölgy habozás nélkül a barcelonai utazás mellett tette le a voksát.

A 16 éves Rhiannon Conelley egyike volt annak a kétezer pályázónak, aki részt vett a Guaraná Antarctica nevű brazil üdítőital-gyártó cég játékában. A résztvevőknek különböző fényképekkel kellett elnyernie a szavazók tetszését. Az amerikai gimnazista lány által beküldött fotóra – melyen brazil válogatott mezben a labdával trükközik – több mint négyezer voks érkezett, ezzel megnyerte a vetélkedőt.

A Texas állambeli El Pasóban élő hölgy eldönthette, melyik nyereményt választja: személyes találkozó Neymarral, a Barcelona brazil labdarúgójával, vagy tízezer dollárnak, azaz körülbelül 2.7 millió forintnak lesz boldog tulajdonosa.

Conelley nem habozott, a barcelonai utazás mellett döntött, melyre a napokban került sor. A fiatal hölgy nem bánta meg a választását.

„Csodálatos volt Barcelonában megtekinteni egy meccset, Neymarral a pályán. Életem eddigi legnagyobb élményével gazdagodtam. Találkozni akartam vele, sokkal fontosabb volt számomra, mint a tízezer dollár” – mondta Conelley.

Az amerikai tanuló a katalánok Getafe elleni bajnokiját tekintette meg, melyen brazil kedvence betalált, a Barca pedig látványos gólokkal 6–0-s győzelmet aratott.

A NAGY TALÁLKOZÁS VIDEÓN

Legfrissebb hírek

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
2025.07.19. 15:28

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Brazília: Ancelotti központi szerepet szán Neymarnak a vb-n

Foci vb 2026
2025.06.27. 11:49

Brazília: Neymar marad a Santosnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.24. 22:21

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
2025.06.19. 23:02

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49
Ezek is érdekelhetik