BVB: 150 millió? Kit érdekel?! Reus a törvénnyel szemben vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 15:14
null
Reus nagy gondban (Fotó: Bild)
Súlyos pénzbüntetése után ismét bíróság elé állíthatják Marco Reust, a Dortmund futballistáját, akiről egyszer már kiderült, hogy jogosítvány nélkül szeli az utakat. A Real Madrid és a Barcelona által is figyelt támadó német források szerint nem különösebben foglalkozik a törvénnyel, továbbra is vezető engedély nélkül ül a volán mögé.

 

Reust 2014 decemberében 540 ezer euróra büntették, miután kiderült, hogy sosem szerzett jogosítványt, ennek ellenére évek óta rendszeresen vezet autót, sőt, több alkalommal küldtek a címére csekket gyorshajtásért.

Tavaly télen azért kaphatott ilyen súlyos, 150 millió forintot is meghaladó pénzbüntetést, mert Németországban a gyorshajtók keresetükkel arányosan fizetnek a kihágásokért.

A Bild kedden arról írt, hogy Reus most újra lebukott, azaz ismételten – és több alkalommal – jogosítvány nélkül vezetett. A német Südwest Presse úgy tudja, korábban egy hamis holland jogosítványt használt, amíg le nem bukott a hatóságok előtt.

A Bild tudomása szerint ha ezúttal is bűnösnek találják a 25 éves támadót, az újabb pénzbüntetés mellett már a rendőrségi nyilvántartásba is bekerülhet, azaz erkölcsi bizonyítványában szerepelni fog, hogy büntetett előéletű.

Legfrissebb hírek

„Emberelőnyben voltak, nem akartam tovább játszani” – Courtois a bravúros védéséről

Klub-vb
2025.07.06. 08:18

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Klub-vb
2025.07.02. 13:24

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

A Dortmund egygólos győzelemmel, a Fluminense döntetlennel jutott tovább a klub-vb-n

Klub-vb
2025.06.25. 23:01

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.17. 19:56

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
2025.04.20. 22:03
Ezek is érdekelhetik