Hova tűnt Damon Hill csapattársa? Hullaszállítót vezet!

Vágólapra másolva!
2014.12.17. 19:14
null
Frentzen segít nővérének az édesapjuktól megörökölt családi temetkezési vállalkozásban (bestattungshaus-harald-frentzen.de)
Nem szeretnénk morbidok lenni, de elég ritkán fordul elő, hogy egy korábbi Formula–1-es pilóta, miután korábban gyorsabbnál gyorsabb gépeket irányított, 47 évesen „kategóriát váltson", és hullaszállítót vezessen. Márpedig Heinz-Harald Frentzen épp ezt teszi, a családi biznisz egyik oszlopos tagjaként.

 

A német 1994 és 2003 között száguldozott az F1-ben, ezalatt három futamot nyert meg, és tizennyolcszor állhatott a dobogón. Legszebb éveit a Williamsnél és a Jordannél töltötte, 1997-ben előbbivel Michael Schumacher kizárása után a vb-pontverseny második helyén végzett, utóbbival 1999-ben, amikor Damon Hill csapattársaként versenyzett, 3. lett az összetettben. Ezenkívül megfordult a Saubernél, a Prostnál és az Arrowsnál is.

Ugyanakkor még 1999-ben Kanadában összeszedett egy kellemetlen térdsérülést, ami a mai napig megkeseríti az életét, így nemsokára ismét megműtik, ezért úgy döntött, a következő idényben már a GT Mastersben sem áll rajthoz, ellenben szívesen segít nővérének, aki édesapjuktól megörökölte a családi temetkezési vállalkozást.

A szerep nem szokatlan neki, mert, mint elmondta, már az F1-es évei alatt is előfordult, hogy olykor be-beült a fekete autó volánja mögé is.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
5 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik