Hivatalos, az Arsenal csatára a csűrajtót sem tudja eltalálni!

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 18:50
Az Arsenal játékosai megelégelték, hogy folyamatosan szidják őket, ezért most úgy döntöttek, bebizonyítják a gonosz drukkereknek, hogy nincs igazuk.

Per Mertesacker, Lukas Podolski és Mikel Arteta ragadott labdát a Paddy Power fogadóiroda felkérésére, és cáfolt volna rá azokra a drukkerekre, akik belekötöttek a Twitteren az „ágyúsokba”.

Az első tweet a német védőnek szólt, aki, mint a videóból is kiderült, gyorsabban fordul, mint ahogy a tej megsavanyodik. Győzelem!

A második áldozat Lukas Podolski volt, akit viszont nem véletlenül emlegetnek annyit lövőtechnikája miatt. A német csatár háromszor is nekifutott, mire eltalálta a pályán diszkréten megbújó, három méter magas csűrajtót.

Végül Mikel Artetán volt a sor, aki tisztázta a nevét, és egy életre bebizonyította, jobban rúgja a büntetőket, mint egy nagymama!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
12 órája

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Arne Slot: Szoboszlai pontosan megmutatja, miről is szól a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:08

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48

Szoboszlai Dominik: Ha szabadrúgás van, Szalah átadja nekem

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:23

Szoboszlai óriási gólt lőtt szabadrúgásból az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:19
Ezek is érdekelhetik