Az ötödik gól után besokallt a kapus, lelépett meccs közben

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 11:13
Egy profi futballista tűrőképességének is vannak határai. Az észt másodosztályban most öt gól után telt be a pohár egy kapusnál.

A JK Vändra Vaprus–FC Puuma meccsen megvalósította a kapusok álmát Vitas Malisauskas. A vendégek játékosa egész jól bírta csapata szenvedését, az ötödik gólnál a rumodispo.com beszámolója szerint azonban nála is elszakadt a cérna, köszönte szépen, fogta a kulacsát, és tíz perccel a vége előtt inkább elindult haza.

Az igazi csoda csak ezt követően jött. Mivel a vendégek futballistáit is villámcsapásként érte a kapusuk távozása, egy mezőnyjátékos ugrott be helyettesíteni, a játékvezetőnek ez azonban annyira nem tetszett, így első labdaérintése után leküldte a pályáról egy piros lappal a kezező „vészkapust", majd ítélt egy tizenegyest, így lett a vége 6–0.

A litván kapus öt gólig bírta (Fotó: rumodispo.com)
A litván kapus öt gólig bírta (Fotó: rumodispo.com)

Ha nagy a baj, le kell lépni – ilyen egy igazi csapatjátékos!

Legfrissebb hírek

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
20 órája

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik