A siketek csapata tiltakozik a kiesés ellen, mert nem hallották a sípszót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 10:23
null
A Birmingham Deaf FC – volt jobb szezonjuk is… (Forrás: Metro)
Egy szinte kizárólag siketekből álló amatőr angol futballcsapat azt kéri a szövetségtől, hogy ne egyezzen bele a kiesésükbe, merthogy a játékosok nem hallották a meccseken a bíró füttyét.

A Birmingham Deaf FC 26 meccséből 25-öt elveszített, kapott 164 gólt, így az amatőr ötödosztály utolsó helyén végzett. Az 1921-ben alakult csapat tagjai szinte mind siketek, ezért azzal érveltek, hogy a kiesésük a bírók hibája volt, vagyis jogtalan a kiesésük…

„A játékvezetőknek zászlót is kellett volna lengetniük a füttyszó mellé – magyarázta a klub illetékese, Guy Whieldon. – A legtöbb bíró erről megfeledkezett, és egyszerűen nem akart zászlót használni.”

A BDFC már kapott 9 pont levonást a szezonban, mivel több meccsen is tiltakozásból levonult. Ezzel a siketeké lettek az első olyan csapat az ötödik ligában, amely negatív pontszámmal fejezte be a bajnokságot. Ráadásul a szövetség úgy döntött, hogy büntetésből nem egy, hanem két osztállyal sorolja őket lejjebb....

A Birmingham Deaf FC – a hangulattal nincs gond (Forrás: Metro)
A Birmingham Deaf FC – a hangulattal nincs gond (Forrás: Metro)
Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
11 órája

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik