Üdv a pokolban! Félelmetes hangulat a Sneijdert ünneplő Galata-ultráktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.07. 11:48
Nem okozott csalódást a vasárnap esti Galatasaray–Fenerbahce isztambuli derbi, amelyet a hazaiak Wesley Senijder góljával 1–0-ra nyertek meg. A mérkőzésen tizenhat alkalommal villant a sárga és kétszer a piros, de nem csak a pályán, a lelátón is forró volt a hangulat, a képek alapján talán a pokoli jelző sem túlzás, bár ez egy török rangadón papírforma.

A mérkőzést eldöntő holland középpályás már a 9. percben betalált, nem is kellett több a Galata ultráinak, azonnal lángra borítottak a kapu mögötti kanyart, miközben a gólszerző nevét skandálták. Egy szurkoló felvételének köszönhetően szinte a lelátón érezhetjük magunkat.

Mindeközben a pályán is izzasztó volt a hőfok, az első félidőben Emre Belözoglu kiállítása után Felipe Melo adta át magát ösztöneinek: a brazil ritka bunkó módon ünnepelte ellenfele piros lapját és mutatott a játékoskijáró irányába. Melo a 87. percben mehetett Emre után, őt is leküldték második sárga lappal.

Sneijder gólja döntött: a találat megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Action Images)
Sneijder gólja döntött: a találat megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
3 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
Tegnap, 23:16

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24
Ezek is érdekelhetik