Így szenvedett C. Ronaldo a pad mellett Dortmundban

Vágólapra másolva!
2014.04.09. 14:39
null
Itt még minden rendben volt (Fotó: dailymail.co.uk)
Kedd este Cristiano Ronaldo apróbb sérülése miatt nem lépett pályára a Real Madridban a Dortmund elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, a kamerák azonban így is folyamatosan a portugál sztárt figyelték.

Cé nem bánta, hogy a 3–0-ra megnyert első meccs után nem kellett pályára lépnie a Borussia ellen, a kezdőrúgás után lehuppant a kispadra, és a többiekkel nevetgélve nézte a meccset, már csak a pattogatott kukorica hiányzott.

Igen ám, de jött Marco Reus, aki rendesen meglepte a blancók gyengélkedő védelmét, és két gólt is vágott az első félidőben.

Reus bevágta az elsőt (Fotó: dailymail.co.uk)
Reus bevágta az elsőt (Fotó: dailymail.co.uk)

A német szélső duplájára még CR sem számított, aki a helyi újságírók és fotósok legnagyobb örömére a 37. perctől izzadva, ordibálva, rohangálva és a körmét rágva tombolt a partvonal mellett.

Nem a madridi védelmen múlt, de a Dortmund a harmadik gólt már nem tudta begyötörni Iker Casillas kapujába, így végül 3–2-es összesítéssel a Real jutott az elődöntőbe, ahol a királyiak remélik, már a portugál klasszis is játszhat.

És jött a következő gól is... (Fotó: dailymail.co.uk)
És jött a következő gól is... (Fotó: dailymail.co.uk)
CR mindent megtett a sikerért (Fotó: dailymail.co.uk)
CR mindent megtett a sikerért (Fotó: dailymail.co.uk)
Nem volt egyszerű menet, de meglett a továbbjutás (Fotó: dailymail.co.uk)
Nem volt egyszerű menet, de meglett a továbbjutás (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
9 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
Tegnap, 7:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik