A Liverpool-szurkolók térdre borultak Borini titkos ügynök akciója előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 12:23
null
Borini tizenegyesből szerzett győztes gólt a Stamford Bridge-en (Fotó: Action Images)
Fabio Borininek kevés felemelő pillanat jutott, mióta 2012 nyarán a Liverpool együtteséhez szerződött. Az olasz első szezonjában kevés bizonyítási lehetőséghez jutott az Anfield Roadon, 2013 nyarán pedig kölcsönadták a Sunderlandhez.

Átmeneti klubjánál azonban kiteljesedni látszik: eredményes volt a Manchester City elleni Ligakupa-döntőn, a hétvégén pedig a Chelsea hálójába talált be tizenegyesből. Nyugodtan kijelenthetjük, a Liverpool szempontjából utóbbi volt a 23 éves játékos legfontosabb gólja – annak ellenére is, hogy a Sunderland csapatában szerezte.

Amellett, hogy ez a gól jelentette José Mourinho első hazai pályán elvesztett bajnoki mérkőzését a Chelsea élén, rettentő fontos három pontot hozott a kiesés elől menekülő Sunderlandnek, ráadásul gyengítette a Liverpool egyik legnagyobb riválisát a bajnoki aranyért zajló versenyfutásban. Kell ennél több, hogy valaki hős legyen? A Pool-drukkerek szerint nem.

Pedig a 2013–2014-es szezon kezdetén még Romelu Lukakuról szólt a fáma, miszerint José Mourinho azért adta kölcsön az Evertonnak, hogy góljaival a bajnoki riválisoktól vegyen el pontokat. Végül mégis a Liverpool kölcsönjátékosai szólhatnak bele a bajnoki cím sorsába: a Stoke City ősszel Oussama Assaidi góljával győzte le a Chelsea-t, szombaton pedig Fabio Borini követett el hasonló bravúrt.

A Sunderland váratlan győzelmét követően a Liverpool-szurkolók körében azonban terjedni kezdett egy kép, amely titkos ügynökként ábrázolja az olasz támadót.

Borini titkos ügynökként lett hős a Liverpool-szurkolók szemében
Borini titkos ügynökként lett hős a Liverpool-szurkolók szemében

Emellett Brendan Rodgers, a Liverpool menedzserének egy márciusi nyilatkozatát is előbányászták az angolok, amelyben a szakember azt ecseteli, hogy Borini kölcsönadása nem csak a játékosnak, de a Liverpoolnak is előnyös lesz. Most minden jel arra mutat, hogy igaza lesz...

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
14 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
15 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik