Utcagyerekeknek is rendeznek világbajnokságot Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 21:14
null
Utcagyerekek az indiai Csennai porában (forrás: Metro)
Azt már mindenki tudja, hogy nyáron futball-világbajnokság lesz Brazíliában, de nem csak az. Merthogy március végén újabb vébé kezdődik a dél-amerikai országban. Az utcagyerekek világbajnoksága.

A kezdeményezés célja az, hogy a világ figyelmét az utcagyerekek sanyarú sorsára irányítsák. A március 28-án kezdődő eseményen végül is csak három gárda indul, bár sajnos nyilvánvalóan sokkal több ország állítathatna ki csapatot-csapatokat az ilyen gyerekek közül. A lányok alkotta brazil csapat mellett Tanzánia és India vesz részt a Supporters Club jótékonysági kezdeményezésén.

A Supporters club egyórás dokumentumfilmjében követte végig a három csapat felkészülését a tornára, majd a meccseket is végig fogják filmezni.

A brazil lányok az IBISS szervezet jóvoltából jöttek össze, mert az IBISS Rio de Janeiro 60 legrosszabb környékén dolgozik. Ezeken az utcákon válogatták ki a rettenetes körülmények között élő lányokat.

A tanzániai gyerekeket a mwanzai Caretakers of Environment gyűjtötte egybe, az indiaiakat pedig a Karunalaya jótékonysági szervezet, amely Csennai utcagyerekeivel foglalkozik.

Az Arsenal és a brazil válogatott Gilberto Silva közreműködésében készülő filmet május elején mutatja be a BT Sports.

Egy indiai srác a főszereplők közül (forrás: Metro)
Egy indiai srác a főszereplők közül (forrás: Metro)

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
19 órája

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31

Labdarúgás: négyet kapott a görögöktől az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.10.12. 17:18
Ezek is érdekelhetik