A zimbabwei jós a Liverpool bajnoki címe miatt perel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 17:48
null
Uebert Angel előre megmondta, hogy a „vörösök” idén bajnokok lesznek. Belátta, hiba volt (Fotó: metro.co.uk)
Uebert Angelt mindenki ismeri Zimbabwéban, ahol jósként és vallási vezetőként keresi pénzét évtizedek óta. Rajongói szerint Uebert egy nyugodt, kedves ember, most azonban mégis bedühödött, ugyanis úgy tűnik, az egyik jóslata mégsem fog bejönni.

A Spirit Embassy Church vezetője, Uebert Angel még decemberben azt állította a SuperSport műsorában, hogy az istenek megsúgták neki, a 2013–2014-es szezonban Brendan Rogers együttese bajnok lesz.

A zimbabwei jós is nézi természetesen a PL-meccseket, így hozzá is eljutott a hír, hogy a Pool hátránya jelenleg hét pont az éllovas Chelsea mögött.

Uebertnek ennyi elég is volt, azonnal kijelentette, hogy be fogja perelni a műsor készítőit, mivel a „vörösök" szerinte biztos, hogy már nem lesznek bajnokok, és így csorba eshet a hírnevén.

Angel egyébként 950 ezer fontot, azaz nagyjából 360 millió forintot szeretne kapni, mert a nyilatkozatát állítólag az ő engedélye nélkül adták le a tv-ben.

Ezek után nehéz eldönteni, hogy mikor járna jobban a zimbabwei, ha megnyerné a bajnokságot a Pool, és beigazolódna a jóslata, vagy ha buknának a liverpooliak, és így egy kis extra zsebpénzhez jutna.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik