A fél MU és Spurs pelenkát hordott, mikor Giggs és Friedel debütált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 12:01
Döbbenetes korkülönbségek mutatkoztak meg a Tottenham és a Mancehster United keretében a két csapat hétközi nemzetközi mérkőzésén. Az MU vert állásból csodát csinált és jutott tovább az Olympiakosz ellen a BL-ben, a Tottenhamnek ugyanez nem sikerült Portugáliában. Mindkét angol csapat kezdőjében szerepelt egy-egy veterán játékos, akinek debütálása napján csapattársai többsége még pelenkát hordott.

Ryan Giggs csak mosolygott, mikor az Olympiakosz 3–0-s legyőzését követően megmutatták neki, mennyi idősek is voltak a szerdai kezdőbe nevezett csapattársai, mikor 1991 márciusában debütált a Manchester United első csapatában. Meg tudjuk érteni: a kapus, David De Gea mindössze három hónapos volt, de a lassan visszavonuló Rio Ferdinand is mindössze 12 éves. Ryan Giggs csak mosolygott, mikor az Olympiakosz 3–0-s legyőzését követően megmutatták neki, mennyi idősek is voltak a szerdai kezdőbe nevezett csapattársai, mikor 1991 márciusában debütált a Manchester United első csapatában. Meg tudjuk érteni: a kapus, David De Gea mindössze három hónapos volt, de a lassan visszavonuló Rio Ferdinand is mindössze 12 éves.

A szerdai MU-kezdő tagjainak életkora Ryan Giggs debütálásakor
A szerdai MU-kezdő tagjainak életkora Ryan Giggs debütálásakor

A londoni Tottenhamnél a francia Hugo Llorist helyettesítő Brad Friedel 42 évesen állt a Spurs gólvonalán. Az amerikai kapus 1992 szeptember 3-án játszotta első profi mérkőzését, a Benfica elleni kezdőben szereplő Ezekiel Fryers hat nappal később, a középpályás Nabil Bentaleb pedig két évvel ezt követően született meg. Friedel mögött a „rangidős” a spanyol Roberto Soldado volt a pályára kifutott tizenegyben, aki még bőven az iskola udvarán az amerikai kapus debütálásának napján.

A Benfica elleni Spurs-kezdő tagjainak életkora Friedel debütálásának napján (year=év, month=hónap, day=nap
(Forrás: reddit.com)
A Benfica elleni Spurs-kezdő tagjainak életkora Friedel debütálásának napján (year=év, month=hónap, day=nap (Forrás: reddit.com)
Legfrissebb hírek

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
1 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
1 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
3 órája

Később kezdődik a Feyenoord–Panathinaikosz mérkőzés

Európa-liga
4 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
4 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
5 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
6 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik