Gera edzője nem írhat rémregényeket – angolt magol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 15:11
null
Pepe Mel (Forrás: theboleyn.com)
A West Bromwich Albion spanyol menedzsere, Pepe Mel egy időre felfüggeszti kedvenc időtöltését, a rémregények írását, mert minden szabadidejét az angoltanulásra fordítja.

Mel nagyjából egy hónapja vette át a birminghami csapat irányítását. Talán kevesen tudták róla, hogy már több könyve is megjelent spanyol nyelvterületen. Az első még 2011 októberében, amelyben egy gazdag régiséggyűjtő a Vatikánnal is ujjat húz, miközben néhány lopott kézirat után vadászik.

Sajnos Angliába meglehetősen szerény nyelvtudással érkezett, ezért a munkaideje után már megy is a tanárához, aki Shakespeare nyelvét vési a fejébe. Ki tudja, talán még ez is jól jöhet az íráshoz…

„Semmi időm nincs írni. Lehetetlen. Minden szabadidőmben az angolt tanulom. Mentálisan sokkal fáradtabb vagyok, mint fizikailag. Muszáj megértenem, hogy mit mondanak nekem, aztán végiggondolni spanyolul, lefordítani angolra, majd kimondani.”

„Az egy dolog, hogy a piacon milyen angolt beszélnek, de az egészen más tészta, hogy mi az angol futballnyelv. Tanulom, hogy mondják a szakszavakat… nem könnyű.”

„Lépésről lépésre haladok. Van egy angol anyanyelvű tanárom, valamint egy segítségem, aki átsegít a napi nehézségeken, főleg a sajtótájékoztatókon.”

A csapat célja a bennmaradás, és ha nem sikerül Melnek, akkor lehet, hogy szednie kell a sátorfáját. Igaz, az angoltudás akkor is megmarad neki.

Legfrissebb hírek

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
13 órája

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18
Ezek is érdekelhetik