Menő vagy ocsmány? Extrém negyedik (!) mezzel támad a Napoli!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 13:06
null
Nápolyban összeturmixolták a szezon eddigi mezeit – ez lett belőle (Fotó: sscnapoli.it)
A Serie A-ban szereplő Napoli saját szurkolóit és az ellenfelekét is meglepte a nyáron a 2013–2014-es szezonra készült harmadik, terepmintás mezével. Nos, a délolasz csapat házi szabóinál nem lassít a merészség, januárban piacra dobtak egy negyedik mezt is, ami szintén kamuflázs mintázattal lett ellátva, de a csapat másik két mezénél használt kék és sárga színeket oltották bele. Olajzöld alappal. A bátor választás megosztja a futballdivat iránt rajongókat, ahogy szerkesztőségünket is. Menő? Ocsmány? Döntse el ön!

 

Azért jegyezzük meg, amellett, hogy a nápolyi szurkolók körében nagy sikert aratott és szép eladási számokat produkált a(z eredeti) terepmintás mez, az ősszel kicsit visszaütött. A nagyvilágnak az Arsenal elleni idegenbeli BL-csata alkalmával mutatták meg először, az Emiratesben sima, 2–0-s vereséget szenvedett a szinte értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Benítez-csapat, majd kapta is a szurkálódó kritikákat: olyan hatásos lett a terepminta, hogy a csapatot észre sem lehet venni a gyepen.

Az új szerzemény már az új mezben (Fotó: sscnapoli.it)
Az új szerzemény már az új mezben (Fotó: sscnapoli.it)

Az új mezt egyébként a Veronától januárban igazolt brazil Jorginho hivatalos bemutatásán fedték fel a szurkolók előtt, és az Xtreme névre keresztelték. Rosszmájú pletykák szerint elsősorban a 13 év alatti Call of Duty rajongókat célozták meg vele.

Részünkről be is fejeztük a savazást, olvasóinkra bízzuk az ítéletet.

SZAVAZÁS

Menő vagy ocsmány lett a Napoli negyedik számú meze?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik