Olcsó megoldás - mobilokkal világítottak a Championshipben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 16:10
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Leicester City stadionjában a Reading elleni bajnokin mobiltelefonokkal világították be a pályát a nézők, miután a lámpák megadták magukat a második félidőben.


A pénteken 16 órakor kezdődő találkozón még világosban indult útjára a labda, de a második félidőben bizony már szükség lett volna a világításra, hogy a pályán minden jól látható legyen.
A pénteken 16 órakor kezdődő találkozón még világosban indult útjára a labda, de a második félidőben bizony már szükség lett volna a világításra, hogy a pályán minden jól látható legyen.

Persze a technika most értett ezzel egyet, és a szünet után minden bejelentés nélkül egyszer csak elszállt az egész rendszer. S lőn sötétség!

A szurkolók segítsége is kellett (Fotó: Action Images)
A szurkolók segítsége is kellett (Fotó: Action Images)

A lelkes hazai szurkolók persze nem adták könnyen magukat, miután csapatuk David Nugent tizenegyesével már a 21. percben vezetést szerzett – végig akarták ülni a 90 percet, és győzelmet akartak ünnepelni. Gondoltak hát egy merészet, majd elővették mobiltelefonjukat, amelynek vakujával próbálták bevilágítani a stadiont.

A szurkolók segítsége is kellett (Fotó: Action Images)
A szurkolók segítsége is kellett (Fotó: Action Images)

Az akció jól sikerült, hiszen a King Power Stadion – gonosz szurkolók szerint a King No Power Stadion – így kibírta a találkozó végét, a Leicester pedig begyűjtötte a 14. győzelmét is a bajnokságban, így újra élre állt a Middlesbrough ellen botló Burnley előtt.

Legfrissebb hírek

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.22. 12:13

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik