Mi az, a győriek leadják, CR-ék felveszik? - képek, videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 17:00
null
Így parkolnak a madridiak (Fotó: realmadrid.com)
A Real Madrid labdarúgócsapatának játékosai ma egy hivatalos médiaesemény keretében átvehették szponzoruktól, az Auditól a legújabb autóikat. Akadt, aki már egy „pici” A3-assal is beérte, míg a nagyok leginkább „a rokkantparkolók rémét”, a Q7-est választották. Persze nem mindenki hatódott meg attól, hogy ingyen választhatott magának a legújabb Audikból.

Az Audi marketingszempontból vélhetően történelmi héten van túl. Nem elég, hogy Bale-ék egy hatalmas ünnepség keretében most átvehették az új autóikat, a hét elején a „világsajtó" még a Győri ETO kapcsán is felkapta a német gyártót, hiszen mint ismert, a Mezőkövesdtől szombaton elszenvedett 3–0-s vereség miatt le kellett adniuk a gyártól kapott autók kulcsait az ETO futballistáinak.



Persze az már szinte említésre sem méltó, hogy Cé és barátai átveszik a majd' 600 lóerős gépcsodákat, így a spanyol sajtó azonnal kanyarintott is egy hatalmas összeesküvés-elméletet az ünnepség köré.

Az egész sztori az AS-től indult. A spanyolok kikövetkeztették – a fenti videó alapján –, hogy a mostanában Florentino Pérezzel kevesebbet beszélő Sergio Ramos üdvözölni sem volt hajlandó a blancók elnökét, aki így azonnal ki is hirdette, egy 65 millió eurós ajánlat esetén azonnal hajlandó lenne megválni a spanyol válogatott hátvédtől.

Persze elképzelhető, hogy ez mind igaz, az azonban gyanakvásra ad okot, hogy Ramos a sajtóhírek megjelenése után azonnal posztolt egy videót, amelyen már pacsizik a királyiak első emberével.

Csak hogy teljes legyen a sztori, Cé is balhézott egy kicsit, a portugált az húzta fel, hogy ő volt az utolsó, aki megkapta az ingyen autóját. Nehéz is a futballistaélet...

KI, MIT VÁLASZTOTT?
Audi Q7 3.0 TDI:
Iker Casillas, Gareth Bale, Pepe, Marcelo, Isco, Fábio Coentrao, Sami Khedira, Ángel Di María, Jesé Rodríguez, Nacho, Luka Modric, Asier Illarramendi
Audi RS6 Avant:
Cristiano Ronaldo
Audi RS5:
Sergio Ramos
Audi Q5 3.0 TDI:
Álvaro Arbeloa, Karim Benzema, Daniel Carvajal, Diego López
Audi S3 Sportback:
Raphaël Varane
Audi A8 4.2 TDI:
Carlo Ancelotti
Audi S7:
Xabi Alonso
Audi SQ5:
Álvaro Morata
Audi A7 Sportback 3.0 TDI:
Casemiro
Audi A3 Sportback 2.0 TDI
: Jesús Fernández

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
3 órája

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

La Liga: bemutatta Carrerast a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 14:23

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
2025.07.11. 10:27

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik