Lewis Hamiltont zavarba hozza két iskolás lány - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.25. 18:09
Eddig nehezen képzeltük el, hogy a Formula–1-es Mercedes-istálló brit pilótáját, Lewis Hamiltont zavarba lehet hozni 40 km/h-s tempónál volán mögött, két iskolás lánynak mégis sikerült.

Egy biztosító társaság figyelemfelkeltő kampányában azt próbálta szemléltetni a sztársofőr főszereplésével, hogy milyen kihívást jelent a szülőknek reggelente iskolás gyermekekkel a hátsó ülésen sietni a közoktatási intézet bejárata felé. Ricsaj, nevetés, éneklés, kérdések (és kérések) áradata zavarhatják vezetés közben az egyébként is leterhelt szülőket, és ahogy a példa mutatja, még egy világbajnok F–1-es pilóta számára is stresszforrás lehet vezetés közben két izgatottan fecsegő iskolás. Csak óvatosan az utakon és a Hamilton-nótával, fülbemászó lett.figyelemfelkeltő kampányában azt próbálta szemléltetni a sztársofőr főszereplésével, hogy milyen kihívást jelent a szülőknek reggelente iskolás gyermekekkel a hátsó ülésen sietni a közoktatási intézet bejárata felé. Ricsaj, nevetés, éneklés, kérdések (és kérések) áradata zavarhatják vezetés közben az egyébként is leterhelt szülőket, és ahogy a példa mutatja, még egy világbajnok F–1-es pilóta számára is stresszforrás lehet vezetés közben két izgatottan fecsegő iskolás. Csak óvatosan az utakon és a Hamilton-nótával, fülbemászó lett.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
50 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
1 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
18 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
23 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik