Savtenger a Tottenhamre: a Man. City mészárlása mémekben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.25. 14:46
null
Még véget sem ért a rémálom, már kapták: „Csak nem hiányzik Gareth Bale?” – kérdezték egy kollektív szívecskével City-drukkerek
Miközben Magyarországon és Angliában is a 6–3 60. évfordulójának alkalmából nosztalgiáznak, London észak-nyugati részében egy 6–0 miatt szomorkodnak. A Tottenham vasárnap délután nagyon csúnya verést kapott a Manchester Citytől a Premier League-ben, a történelmi kudarc pedig nem maradhatott következmények nélkül: miközben André Villas-Boas menesztésének oddsai rohamosan csökkenni kezdtek, az internet jó szokásához híven büntetett. Nézzük a hétvége futballmészárlás témában készülő legviccesebb mémalkotásait.




Elsőre nem is egy mémmel, de egy rettentő erős és beszédes képpel kezdenénk: az Opta hőtérképen Roberto Soldado, a Tottenham nyáron igazolt spanyol csatárának vasárnapi labdaérintéseit látjuk. 60 perc alatt a kezdőrúgás volt a leggyakoribb megmozdulása. Ouch!

Soldado labdaérintései a Man. City elleni mérkőzésen
Soldado labdaérintései a Man. City elleni mérkőzésen
De térjünk is a lényegre: Jack Wilshere és az Arsenal-drukkerek jól szórakoztak vasárnap délután
De térjünk is a lényegre: Jack Wilshere és az Arsenal-drukkerek jól szórakoztak vasárnap délután
André Villas-Boas: mindössze hat-hét büntetőre voltunk egy jó eredménytől
André Villas-Boas: mindössze hat-hét büntetőre voltunk egy jó eredménytől
Wenger egyik kedvenc sorozatát nézte az este
Wenger egyik kedvenc sorozatát nézte az este
Six and the City: a második évad főszereplői a Tottenham sztárjai
Six and the City: a második évad főszereplői a Tottenham sztárjai
A Tottenham kilenc bajnoki találata még a góllövőlistán is szerényen mutat
A Tottenham kilenc bajnoki találata még a góllövőlistán is szerényen mutat
Bréking nyúz! A rendőrség keresi Manuel P.-t, a hétvégi mészárlás gyanúsítottját. Legutóbb az Etihadban látták, ismertetőjele a hangos röhögés
Bréking nyúz! A rendőrség keresi Manuel P.-t, a hétvégi mészárlás gyanúsítottját. Legutóbb az Etihadban látták, ismertetőjele a hangos röhögés
Legfrissebb hírek

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
5 perce

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24
Ezek is érdekelhetik