Letartóztatták Bendtnert, mert szétvert egy konditermet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 10:53
null
Az edzésről hazatérő Bendtnert rendőrök várták (Fotó: Action Images)
Hétfő délután a rendőrség rongálás gyanújával őrizetbe vette Nicklas Bendtnert, az Arsenal labdarúgóját – adta hírül a Daily Mirror.

 

A lap információi szerint azért tartóztatták le a dán csatárt, mert a London közeli Busheyban megrongálta a lakóhelyéül szolgáló luxustársasház medencés edzőtermét, ahol vasárnap éjjel az ajtókat berúgták, az ablakokat pedig betörték. A 25 éves Bendtnert kihallgatását követően szabadon engedték.

A károkozást a szomszédok jelentették be, a rendőrség hétfő délután otthona előtt várta Bendtnert, aki épp az Arsenal edzéséről tért haza.

A térfigyelő kamerák felvételein éjjel 1 óra környékén a lakóház bejáratánál egy kisebb csoport látható, majd a belső kamera felvételein közülük egy férfi – aki épp egy betört ablakon keresztül mászik be – rugdosni kezd egy kulcsra zárt ajtót, amely a konditeremhez vezet. A szomszédok vallomásai szerint az ajtót hosszú perceken át rugdosták. Egyikük kiabált is, hogy álljon le, de felszólítása nem járt sikerrel.

A játékos kedd reggel Instagramján két bocsánatot és adott magyarázatot a történtekre. Kiderült, mégsem azért kapott dührohamot, mert a Real Madrid és a Barcelona nem tart igényt gólerős játékára.

„Szombat este, a Southampton elleni győzelmet követően pár családtaggal és barátommal vacsorázni mentünk. Amikor hazaértünk, egy kis éjszakai úszáshoz támadt kedvünk. A kulcsommal próbáltam bejutni az ajtón, amely azt jelezte, hogy nyitva van, mégsem nyílt ki. Az hittük, beragadt, tovább próbálkoztunk, aminek következtében kár keletkezett az ajtóban.”

„Elnézést kérek, ha kellemetlenséget okoztam a szomszédaimnak, a károkat természetesen megfizetem – írta Bendtner, majd befejezésül hozzátette – a további rongáláshoz semmi közöm nincs, a rendőrség lezárta az ügyet, minden erőmmel az esti mérkőzésre koncentrálok.”

Bendtnernek nem ez volt az első összetűzése a törvénnyel. Gyorshajtásért és engedély nélküli vezetésért is büntették már meg, Koppenhágában egyszer részegen és a forgalommal szemben vezetett. 2011-ben – mikor a Sunderlandben játszott – egyik csapattársával három autót rongáltak meg.

Zárójelben azért jegyezzük meg, a mostani incidenssel Bendtnernek a 2013–2014-es szezonban több letartóztatása van, mint gólja...

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik