Pepe Reina: Balotelli mezében alszom éjszakánként!

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 11:45
null
Reina földöntúli öröme a kivédett büntető után (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Napoli spanyol kapusa, Pepe Reina speciális éjszakai viseletet hord azóta, hogy kivédte Mario Balotelli büntetőjét.

 


Mint ismert, az AC Milan Napoli elleni bajnokiján (1–2 a piros-feketék szempontjából) a rendszerint kötélidegzetű (vagy csak a tét nagyságával nem törődő?) olasz válogatott csatár – korábban soha nem látott módon – nem tudta értékesíteni a tizenegyest, ennek pedig „következményei” lettek.

„Nagyon különleges pizsamát viselek: Balotelli ellenünk viselt Milan-mezéből, amikor kihagyta a tizenegyest, és néhány napolis alsóból áll – nyilatkozta az Onda Cero rádióállomásnak Reina. – Miután kivédtem a büntetőjét, nem tudtam ellenállni annak, hogy elkérjem a mezét, mert ez egy történelmi eset volt. Ő odaadta nekem, én pedig elhoztam, és felhasználtam egy nem szokásos pizsama elkészítéséhez.”

A kapus tagja a ma Fehéroroszország ellen szereplő spanyol válogatott keretének, de még visszatekintett a Balotelli-esetre.

„Hogy tudtam kivédeni a büntetőt? Úgy, hogy egy másodperccel tovább vártam, mint Mario. Az ő erőssége a tizenegyeseknél az, hogy annyira higgadt, hogy képes várni az utolsó másodpercig, mielőtt eldöntené, hová és hogyan lője a labdát. Én tovább vártam mint ő, és sikerült” – tette hozzá a spanyol kapus.

Legfrissebb hírek

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39
Ezek is érdekelhetik