Ki miatt nem fogott kezet Messi és az exbarcás Baena?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 12:14
null
Az elmaradt kézfogásról cikkünk alján videó is látható
Miközben a világ futballistáinak nagy többsége izgatottan várja a napot, hogy a szent zöld gyepen nézzen farkasszemet napjaink egyik legjobbjával, Lionel Messivel, akad olyan labdarúgó is, aki nem számolja a napokat, mikor léphet pályára az FC Barcelona talizmánja ellen. A spanyol sajtó szerint közéjük tartozhat a Rayo Vallecano védekező középpályása, Raúl Baena is, aki a hétvégi spanyol bajnoki fordulóban megrendezett találkozó előtt nem fogott kezet a négyszeres aranylabdással. A játékos ezzel szemben viszont cáfol, szerinte Messi utasította vissza a kézfogást.

Baenáról tudni kell, hogy bár jelenleg a madridi Rayo Vallecanót erősíti, 2003 és 2007 között a Barcelona akadémiáján nevelkedett, akárcsak Messi, aki miután végigjárta a korosztályos együtteseket, ebben az időszakban robbant be a katalánok első csapatába, így nem kizárt, hogy van közös múltjuk, jól ismerik egymást. Baena 2007-ben, 18 évesen a városi rivális Espanyolhoz került, 2009-ben mutatkozott be a spanyol élvonalban.

A katalán kistestvértől 2013 nyarán igazolt a fővárosi Rayóhoz, ahol a szombati, Barcelona ellen 4–0-ra elvesztett bajnoki mérkőzést megelőzően nem pacsizott le Messivel, miközben mindenki mással kezet rázott. A játékos klubja honlapjának adott nyilatkozatában cáfolta, hogy „suárezezett” volna.

„Szeretném tisztázni a helyzetet, mert számos helyen megjelent, hogy nem voltam hajlandó kezet fogni Messivel, miközben ők voltak a vendégek, ők jöttek oda hozzánk. Én nyújtom felé a kezem, ez a felvételeken is tisztán látható, de miután láttam, hogy ő reakció nélkül továbbmegy, visszahúztam.”

„Fogalmam sincs, hogy direkt csinálta-e, lehet észre sem vette. Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a történteknek, de ő nem fogott kezet velem, ezt tisztázni szerettem volna” – nyilatkozta Baena, aki a találkozó első félidejében a Messi ellen elkövetett szabálytalanságot követően sárga lapot kapott.

„Az enyémhez hasonló szabálytalanságból számtalan van egy mérkőzésen, és senkinek nem tűnik fel. Faultoltam, megkaptam érte a büntetésem. Értelmetlen és felesleges lenne ebbe bármi mást belemagyarázni.”

AZ ELMARADT KÉZFOGÁS EGY MÁSIK SZÖGBŐL

Legfrissebb hírek

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
7 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
15 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 23:03

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 20:39

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 16:00

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34
Ezek is érdekelhetik