Kamuszerződés! Özilék nevében egyeztek meg a Man. Uniteddel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 20:53
Exkluzív sztorival rukkolt elő a Köln Express napilap. A német újság szerdai cikkében azt állítja, a minap a szerkesztőség birtokába került egy dokumentum, amely szerint Mesut Özil a nyári átigazolási szezonban kész volt aláírni a Manchester Unitedhez, még mielőtt a Real Madrid korábbi középpályása az Arsenalhoz igazolt volna.

Mesut Özil nyáron az Arsenal játékosa lett, első két meccsén három gólpasszt is kiosztott (Fotó: Action Images)

A szóban forgó, augusztus 7-i keltezésű szerződés Özil édesapja és egyben menedzsere, Mustafa Özil aláírásával van ellátva.

A Köln Express természetesen felkereste Özil papáját, aki felhőkarcoló magasságú pulzusszám kíséretében fogadta a történetet, de mindenek előtt kategorikusan kijelentette, hogy dokumentum csalók műve, azaz az első betűtől az utolsóig hamis.

A Köln Express birtokába jutott (kamu)szerződés, Mustafa Özil szignójával
A Köln Express birtokába jutott (kamu)szerződés, Mustafa Özil szignójával

„Soha nem hittem volna, hogy ehhez fogható előfordulhat. Valaki egyszerűen a bőrömbe bújt és arra használta a nevem, hogy kapcsolatba lépjen más klubokkal. Még az aláírásomat is hamisították! Ez nem egy hétköznapi bűncselekmény, mindent elkövetünk, hogy az ügy végére járjunk" – idézi az újság idősebb Özilt, aki tudomásuk szerint jogászok seregével készül felgöngyölíteni a rejtélyes ügyet.

Özil papájára vár egy-két keresetlen telefonhívás
Özil papájára vár egy-két keresetlen telefonhívás

Mustafa Özil az elmúlt időben gyakori vendég a bíróságon, nemrég a Real Madrid elnökét, Florentino Pérezt is perrel fenyegette meg a sajtón keresztül, amiért fia eligazolását követően valótlanságokat állítva próbált bűnbakot csinálni belőle.

Legfrissebb hírek

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
8 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27
Ezek is érdekelhetik