VÉGE! Hamilton és Nicole Scherzinger (újra) szakítottak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 14:46
null
Az út vége: nem bírták elviselni a távolságot – ismét szakítottak (Fotó: Action Images)
Pedig alig egy hónapja még boldogan ünnepelték ötéves évfordulójukat Capri szigetén. Búcsút intett egymásnak a Formula–1 sztárpárja: a Mercedes 28 éves pilótája, Lewis Hamilton és a 35 esztendős popénekes, Nicole Scherzinger összeegyezhetetlen elfoglaltságra hivatkozva lengetett kockás zászlót kettejük 2008 óta tartó párkapcsolatára.

Az angol autóversenyző és az X-Factor brit kiadásában mentori szerepet vállaló Nicole öt év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják tovább az életüket. Kapcsolatuk eddig is problémákkal küszködött, hiszen idejük nagy részét egymástól távol töltötték, amit egyszerűen nem bírtak tovább.

„Nehéz melegen tartani egy kapcsolatot úgy, ha ritkán tartózkodnak ugyanabban az országban – nyilatkozta egy, a párhoz közel álló forrás The Sun napilapnak. – Mindketten támogatták a másik karrierjét, és továbbra is így tesznek, de már nem egy párként. A szerelmük egyértelműen a pályafutásuk áldozata lett” – idézi az angol lap a forrást.

Lewis és Nicole párkapcsolata 2011-ben is megingott, egy időre szétmentek, de akkor sikeresen kezelték a válságot, és a folytatás mellett döntöttek. A közelmúltban még a lánykérést sem zárta ki Hamilton.

„Öt éve vagyunk egymás mellett, ami már önmagában komoly mérföldkő. Talán a közeljövőben megtörténik, talán a hatodik évforduló után” – nyilatkozta nemrég a féltérdre ereszkedés esélyeiről, ami a jelek szerint mégsem fog megvalósulni, a közeljövőben legalábbis biztosan nem.

Lewis és Nicole egyébként 2007-ben, egy zenei díjkiosztó gálán találkoztak először, azt követően kezdtek randizni egymással. 2010-ben és 2011-ben is szakítottak egy rövid időre, utóbbit Nicole édesapjának eljegyzésről szóló pletykái előzték meg. Kapcsolatuk az elmúlt 12 hónapban sem volt zökkenőmentes. Volt, hogy Hamilton tíz nővel partizott egy londoni szállodában, Scherzingert pedig az R&B rosszfiújával, Chris Brownnal kapták csókolózáson.

Legfrissebb hírek

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
48 perce

Russell magabiztos sikert aratott Szingapúrban; a McLaren konstruktőri bajnok!

F1
2 órája

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
23 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
Tegnap, 16:00

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
Tegnap, 14:09

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
Tegnap, 11:15

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45
Ezek is érdekelhetik