Film készül Boros Tamara asztaliteniszezőről

A dokumentumfilmet, amelynek a megálmodója Neven Cegnar edző, aki 20 éve edzője Borosnak, december 19-én, a játékos 36. születésnapján mutatják majd be. Jura Ozmec és Ante Rozsics neve a garancia arra, hogy kiváló, 50 perces filmet láthat majd a nagyközönség az év végén, ugyanis Rozsics korábban a Cibona Kosárlabdaklubról és Drazsen Petrovicsról is készített hasonló jellegű filmet. Boros Tamara a Magyar Szónak adott interjút.

– Márciusban mondta el Cegnar a tervét, ami már két évvel ezelőtt megfogalmazódott benne, s azóta már lépéseket is tett. Őszinte leszek, s neki is megmondtam, nem vagyok elragadtatva az ötlettől, mert nem vagyok az a típus, aki szeret szerepelni. Azt mondtam neki, hogy nem vagyok olyan nagy valaki, hogy rólam film készüljön, de ő azt felelte, ez nemcsak az eredményeimről szól, hanem az emberről, aki egy kisvárosból indult, s több nehézséggel is meg kellett küzdenie az életben, s hogy milyen hozzáállás kellett a sikerekhez. A film célja az asztalitenisz népszerűsítése is, mert például Zágrábban is egyre kevesebben választják ezt a sportot – mondta Boros a Magyar Szónak, s hozzátette, hogy három helyszín meghatározó életében: Zenta, Budapest és Zágráb. A Tisza-parti kisvárosból Kubát Igor edzőt emelte ki, akivel a háború idején együtt mentek Svédországba, ahonnan ő a zágrábi Mladosthoz, majd a budapesti Statisztikához szerződött, onnan pedig ismét vissza Zágrábba. Kubáton kívül Sóti Andrea, a zentai barátnő játszott még jelentős szerepet, aki rábeszélte Borost, hogy úszás helyett asztaliteniszezzen.

– Tíz százalék a tehetség, kilencven százalék az edzés. Én sem voltam nagy tehetség, ha valaki meglátott, nem mondta rögtön, hogy milyen jó keze vagy labdaérzéke van. Munka nélkül senki nem tud sikeres lenni. Én a kemény edzéseknek köszönhetően sokkal többet elértem az asztaliteniszben, mint azt gondoltam volna.

– Igor letett három törött labdát az asztal jobb és bal sarkára, valamint a közepére. Amíg azt le nem ütöttem az adogatással, nem mehettem sehová se.

– Egyik nap Andrea barátnőmmel elkéstünk a tréningről. A többiek már játszottak, nekünk pedig az volt a büntetés, hogy amíg tartott a két órás edzés, körbe-körbe kellett futnunk a teremben. Egy óra után megállhattunk inni, majd következett a második óra. Azóta mindenhová előbb érkezek, mindig én várok a többiekre. Az is megesett, hogy büntetésből ötszázszor kellett leírni valamit. Mivel vagy edzésen vagy iskolában voltam, ezt csak az utóbbi helyen tudtam megcsinálni. Egyszer a tanár a 350. mondat után elvette a lapot, kezdhettem elölről az egészet.

– Huszonkét évesen kezdett el velem sportpszichológus foglalkozni. Hat éven át rendszeresen találkoztunk, nagyon sokat segített. Horvátországban, ha valaki azt mondja, hogy sportpszichológussal dolgozik, még ma is sokan úgy tekintenek rá, mint akinek valami baja van, miközben a mai sportban egy ilyen segítség nélkül már elképzelhetetlen a jó eredmény elérése, minden komoly sportolónak kell, hogy legyen sportpszichológusa. A célokat apránként kell megvalósítani: amikor elkezdtem játszani, nem azt tűztem ki magam elé, hogy Európa-bajnok akarok lenni, hanem fokozatosan haladtam, mindig az elérhető távolságon belül levő sikerért küzdöttem.

– Ezen a téren nem, mert a második hely is óriási siker volt. Ami fáj, hogy sosem sikerült felnőtt Európa-bajnokságon egyéniben a dobogó legmagasabb fokára állnom, egyszer ezüst-, háromszor pedig bronzérmes voltam. A másik fájó pont a csapatverseny: 2003-ban és 2005-ben másodikak, 2000-ben, 2008-ban és 2009-ben pedig harmadikak lettünk.

– Nagyon örülnék, ha ezt valaki megismételné, de úgy érzem, akkora lett a különbség a kínaiak és az európaiak között, hogy erre nem sok esély van. Az ázsiaiak, különösen a kínaiak, egészen máshogy viszonyulnak az egész sportághoz: nekik a pingpong egy tudomány, s legalább egy lépéssel a többiek előtt járnak. Az utóbbi pár évben Kína is eszmélt, hogy akkora lett a fölényük, hogy nekik is gond lett eladni a sportágat, mivel sosem történt meglepetés. A 2000-es évek elején nekem megtiltották, hogy egy napot is Kínában töltsek, így egész pályafutásom alatt egyetlen egy kínai edzőtáborban sem voltam. Ma már mennek oda az európaiak, de akkora a lemaradás, hogy ez sem segít. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelezte, ha valami nem változik, s csak kínaiak nyernek érmet az ötkarikás játékokon, az asztalitenisz nem lesz az olimpiai programban. Londonban így csak két kínai indulhatott, ezért lehetett a német színekben versenyző Ovtcharov bronzérmes... Beszélgettem kínai játékosokkal, akik elmondták, hogy ők úgy készülnek egy világversenyre, hogy feltérképezik, mely játékosok jelentenek veszélyt számukra. Elkészül a tízes ranglista, s mivel nagyon sokan vannak, az egyiknek azt mondják, hat hónapon át most te Boros Tamara, te Steff, te Póta leszel. Megnézik a meccseinket, s fél éven keresztül akár mindennap játszhatnak „ellenünk".

– Kettőt emelnék ki: a 2003-as vb-n elért harmadik helyemet, hiszen 1993 óta európaiként csak nekem sikerült egyéni érmet szereznem világbajnokságon. A másik pedig egy 2002-es német nemzetközi bajnokság, ahol úgy lettem első, hogy a főtáblán mind a hat mérkőzésemet 4:0-ra nyertem meg, s három kínai játékost győztem le az aranyéremig vezető úton. Azt hiszem, hogy ezt jó ideig senki nem tudja majd megismételni.