A pályán vizelte össze magát, mert úgy volt kényelmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 18:35
Russel Packer, az új-zélandi Warriors rögbicsapatának játékosa senkitől és semmitől sem zavartatva, a pálya közepén állva, csípőre tett kezekkel könnyített magán a Brisbane Broncos elleni mérkőzés közben. Bár akcióját észrevétlenül csinálta, a kamerák kiszúrták a combja mentén csöpögő ammóniacseppeket, tettéért klubját a szövetség 15 ezer dollárra büntette.

A Nemzeti Rögbiliga (NRL) ügyvezető igazgatója, Nathan McGurik így nyilatkozott az esetről: „Ez a fajta magatartás teljességgel elfogathatatlan, nincs rá mentség.” Packer a büntetés kiszabását követően a Twitteren kért bocsánatot.



Nem ez volt az első eset, hogy egy rögbijátékos a pálya közepén eresztette ki a fáradt olajat, érdekesség, hogy szintén egy Broncos-meccsen történt, és 1998-ban is az ellenfél volt a ludas. Don McKinnon nem finomkodott, két támadás között vette kézbe a férfiasságát, a közelben sündörgő játékvezető sem zavarta. Később azt mondta: „Képtelen voltam visszatartani.”

Persze nem csak a rögbisek képtelenek parancsolni olykor a szükségnek. Paul Gothard, az ausztrál Auckland City FC angol kapusa a 2009-es labdarúgó-klubvilágbajnokságon használta nyilvános wc-nek a gyepszőnyeget, Mario Götze nem is olyan régen, a Málaga stadionjában, a kispadok mögött megbújva végezte el a dolgát, Jens Lehmannak pedig a reklámtáblák nyújtottak menedéket, amikor nem volt ideje eljutnia az öltözőig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik