Van Persie „gyilkos” ajándékot küldött legnagyobb kritikusának - fotó

Vágólapra másolva!
2013.05.26. 18:30
null
Robin van Persie és Piers Morgan egykor nagy barátok voltak...
Az Arsenaltól a Manchester Unitedhez szerződő holland csatár az egyik showmannek küldött magáról dedikált fotót.

Robin van Persie tavaly nyáron igazol a londoni csapattól Manchester vörös részébe, nem titkoltan azzal a céllal, hogy trófeát, lehetőleg bajnokságot nyerjen. Az Arsenal-drukkerek persze rettentő módon sértve érezték magukat, közöttük a tévés műsorvezető, Piers Morgan, aki a nyilvánosságot felhasználva savazta az áruló hollandot, csak „Van Pursestring” (kb. pénzéhes senkiházi) néven emlegetve az egykori kedvencet.

Van Persie-nek azonban bejött a számítása: a Uniteddel angol bajnok és gólkirály lett, Piers Morgant meg eheti a penész. Hát még azután, hogy kinyitotta a Van Persie-től kapott ajándékot!

„Ma kaptam egy csomagot a Manchester United sajtóirodájától. Azzal a szöveggel, hogy „Robin szerette volna, hogy ezt megkapd!” – írta a Twitteren Morgan. – A csomagban egy kétoldalas lefóliázott fotó volt. Rajta az, ahogy Van Pursestring megcsókolja a Premier League-trófeát.”

...de az már régen volt. Azért ajándékot a mai napig küldenek egymásnak.
...de az már régen volt. Azért ajándékot a mai napig küldenek egymásnak.

A szívatás azonban itt még nem ért véget, mert RVP dedikálta is „rajongójának” a képet: „Piersy, barátom, köszönöm a sok támogatást! Te tetted ezt a napot igazán különlegessé! A legjobbakat kívánva, Van Pursestring.”

A kép hátulján pedig még ennyi állt: „Remek dolog bajnoknak lenni... jó sírdogálást, Piersy.” (az eredeti szöveg: ...so many #Tears4Piersy).

Morgan ettől biztosan nem fogja jobban szeretni Van Persie-t, és már meg is találta a kép helyét: „Oda kerül, ahová való: kiakasztom a budiajtóra a Beverly Hills-i házamban.”

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
3 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
16 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik