Botrány Angliában: ürülék várta a vendégeket az öltözőben

Vágólapra másolva!
2013.05.18. 17:16
null
Poyet nem hitt a szemének, de hiába kereste a tettest, őt függesztették fel (Forrás: Action Images)
A Brighton hétfőn hazai pályán maradt alul a Crystala Palace-szal szemben a Championship rájátszásának elődöntőjében, miután a második mérkőzésen a Palace két góllal jobbnak bizonyult ellenfelénél. A Brighton vezetőedzőjének, Gustavo Poyetnek a kiesés mellett egy gyomorforgató incidens miatt is fájhatott a feje: a találkozó előtt az eddig ismeretlen tettes WC-nek használta a vendég Crystal Palace öltözőjét, és emberi ürüléket helyezett el az öltöző padlóján, a WC-k mellett és a tusolókban.

 

Azóta már a hatóságok is nyomoznak az ügyben – adta hírül a The Sun, a rendőrséget a Brighton vezetősége értesítette. Poyet menedzser az esetet követően írt egy körlevelet a Brighton összes alkalmazottjának, amiben arra kérte a gyalázatos tett hátterében állókat, álljanak elő és vállalják a felelősséget, mert visszafordíthatatlan károkat okoztak a klub megítélésében. A Brighton ezt követően felfüggesztette a menedzsert, de egyelőre nem indokolták meg, hogy miért.

Legfrissebb hírek

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Haaland betalált a jubileumi meccsén, de a Brighton legyőzte a Manchester Cityt!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 17:04

Francia és finn ellenfelet is kapott a Palace, „szabad az út” a Rayo előtt a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 14:32

Kl: Nem tudott nyerni, de továbbjutott Norvégiában a Crystal Palace, máltai csapat is főtáblás, Baráth gólt szerzett

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 23:23

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
2025.08.24. 17:02

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.23. 18:14

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik