Szultánként lakhatnak a Real-sztárok Isztambulban - galéria

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 14:01
Kedd este a Real Madrid befejezheti, amit a múlt héten elkezdett a Galatasaray ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, azaz a hazai pályán szerzett háromgólos előnyét készül megvédeni török ellenfele otthonában. A Real-sztárok már vasárnap megérkeztek Isztambulba, s elszállásolásukra egyáltalán nem lehet panaszuk: luxuskörülmények között, szultánok módjára, a világ egyik legelőkelőbb szállodájában, a Ciragan Palace-ban hajthatják álomra a fejüket.

A hotel egy 1863 és 1867 között, I. Abdul-Aziz szultán uralkodása idején, barokk stílusban, a Boszporusz partján épült palotában kapott helyet. Elképesztő pompa, hatalmas szobák, ablakok, erkélyek és belső terek, lélegzetelállító panoráma ejtheti ámulatba a királyi gárda tagjait.

Egy átlagos szoba 600 euróba (180 ezer forintba) kerül a szállodában, de akik a Szultán lakosztályában szeretnék tölteni az éjszakát, egy minimum 30 ezer eurós (9 millió forintos) összeggel számolhatnak.

A Ciragan Palace közkedvelt helyszíne előkelő sportrendezvényeknek, Formula–1-es, WTA- és Euroliga-gálákat is rendeztek már a luxusszálloda nagytermében, de a legutolsó James Bond film sajtóvetítését is itt tartották. Járja körbe képgalériánk segítségével a Real-sztárok isztambuli otthonát.

A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI KÉPGALÉRIÁNKAT!
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI KÉPGALÉRIÁNKAT!

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

Légiósok
2025.05.30. 22:37
Ezek is érdekelhetik