Az űrben is Adebayor kihagyott tizenegyesén röhögnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 15:47
null
Emmanuel Adabeyor Föld körüli pályára állítja magát (Fotó: Action Images)
Szegény Emmanuel Adebayor: jobban járt volna, ha a Basel elleni szétlövés során kevesebbet toporog, és pontosabban lő.

A Tottenham Hotspur csapata végtelenül izgalmas mérkőzés után esett ki az Európa-ligából az FC Basel ellenében. A párharc tizenegyesrúgásokkal ért véget, ami rettenetesen ment az angol csapatnak: játékosai csupán egyszer tudtak Sommer kapus hálójába találni. A hibázók között volt Emmanuel Adebayor is: a togói csatár nevetséges táncikálás után botrányosan rosszul rúgta a labdát, amivel persze azonnal az internet aktuális sztárjai közé került.

A szörnyű tizenegyes

A Twitteren hódított a #ThingsMoreUsefulThatAdebayor hashtag, sorra jelentek meg a mémek, és még az űrbe is eljutott a gyatra lövés híre.

Egy Victor Kilo nevű felhasználó ugyanis azt kérdezte az Eurocontrolnak (az európai légiforgalom felügyeletéért felelős szervezet) címezve, hogy értesítették-e a (feléjük szálló labda jelentette veszélyről – a szerk.) a svájci-német-francia határ fölött tartózkodó űrhajósokat?

A címzett vette a lapot, egyúttal tovább is passzolta a togói felé szálló labdáját: „Azt hiszem, összetévesztesz bennünket az Európai Űrügynökséggel (ESA) :)"

És, ha már megszólíttattak, akkor az ESA munkatársai is beszálltak a diskurzusba, megmutatva, hogy a műholdak pályára állítása nem öli ki az emberből a humort: „Még mindig keressük (a labdát) :)" – írták, orbitális pályára állítva ezzel Adebayor löketét.

A twitteres diskurzus: ezért kell berúgni a tizit
A twitteres diskurzus: ezért kell berúgni a tizit
Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47
Ezek is érdekelhetik