A USC sztárirányítója focista szépséget hoz az NFL-wagek közé - képek, galéria

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 18:20
null
Matt Barkley menyasszonya, Brittany Langdon (Fotó: bustedcoverage.com)
Magyar idő szerint péntek hajnali kettőkor kezdetét vette a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legjelentősebb eseménye, a 2013-as játékosbörze – az első nap összefoglalóját ide kattintva érheti el! A tavaly ilyenkor a 2013-as draft 1/1-esének (elsőként elkelő játékosának) várt Matt Barkley végzős éve nem sikerült túl fényesen, de ettől még így is az egyik legnagyobb idei irányítóreménység, aki a második nap során alighanem csapatra talál már.

A jó nevű USC kiválósága persze nem egyedül érkezik majd az NFL-be, elkísérő őt szépséges párja is, Brittany Langdon. Mi több, a pár már az eljegyzésen is túl van, és a tervek szerint július 6-án össze is házasodik.

Brittany ráadásul maga is sportos életvitelt folytat, hiszen a Seattle Pacific egyetem focicsapatában játszott középpályásként – végzősként 19 mérkőzésen egyszer volt eredményes. Még hogy a foci és az amerikaifutball nem fér meg egymás mellett!

Az NFL-wagekről készített galériánkat a képre kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
21 órája

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44
Ezek is érdekelhetik