Gigantikus méhraj tett izgalmassá egy cserét - videó

Vágólapra másolva!
2013.03.19. 19:11
null
Pillanatok alatt elfoglalták a méhek a lécet (Fotó: pontepreta.com.br)
A brazil bajnokságot nemcsak a nagyszerű játékosok színesítik, hanem a hihetetlen események is.

A hétvégi Ponte Preta–Atlético Sorocaba találkozón percekig állt a játék, miután egy méhkirálynő megtelepedett az egyik kapu keresztlécén, majd pillanatokon belül több ezer dolgozó követte a példáját.

A hazai rendezők a stadionban tartózkodó tűzoltókat ugrasztották, akik szakértő módon megbontották a rajt, kiemelték a királynőt, akit a dolgozók nagy részével együtt zsákba tettek, és elszállítottak. A többieket – talán gázolajjal, de erre nem vennénk mérget – meglocsolták, és valamilyen vegyszerrel le is fújták.

A Ponte Preta honlapjának tudósítása szerint a rajt a lakott területektől távolabb szabadon engedték. Brazíliában fel vannak készülve a hasonló esetekre: darazsak már máskor is okoztak felfordulást futballmeccsen.

Legfrissebb hírek

Brazília: először esett ki Pelé és Neymar volt klubja; bajnok a Palmeiras

Minden más foci
2023.12.07. 10:37

Játékossors: a brazil utolsónál kötött ki a Real Madrid kétszeres BL-győztese

Minden más foci
2023.09.07. 13:47

Világfutball: önbíráskodó szurkolók, elharapózó erőszak a brazil bajnokságban

Minden más foci
2023.06.26. 07:19

Brazília: Neymar elárulta, visszatér a Santoshoz

Minden más foci
2023.04.21. 10:57

Edzősors: Jorge Sampaoli Brazíliában vállalt munkát

Minden más foci
2023.04.15. 10:49

Brazília: műfogsorral dobták meg a riportert Suárezék meccsén

Minden más foci
2023.04.02. 12:38

Videó: így reagált a balhés chilei arra, hogy nem küldték pályára

Minden más foci
2023.02.02. 08:37

Brazília: szülőhazájában futballozik tovább az oroszok brazil védője

Minden más foci
2022.12.12. 09:55
Ezek is érdekelhetik