Xabi Alonso, a titokzatos futballista - interjú

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 16:55
null
Xabi Alonso a Vanity Fairben
A Vanity Fair című magazin spanyol kiadása hosszabb interjút közölt Xabi Alonsóval, a Real Madrid világbajnok futballistájával.

Az interjúban Alonso röviden José Mourinhóról is beszélt:

„Mourinho mindig a támadások kereszttüzében áll. Ez a szezon szerintem eddig a legkeményebb, hiszen több meccset vesztettünk, mint amihez hozzá vagyunk szokva.”

„Azt is el kell mondanom, hogy az öltöző nem megosztott. Mindig is egy csapat voltunk, és annak is kell maradnunk. Ezt az egész ügyet a média fújta fel, mi egészen máshogy éljük meg.”

Mourinho és Casillas kapcsolatáról ez a véleménye:

„Iker és Mourinho kiváló profi viszonyt ápol. Az egyik játékos, a másik edző, de ettől még nem kell együtt sörözniük.”

Alonso elmondta, hogy szívesen él Madrid központjában, mint a város közelében lévő luxusnegyedben, a Fincában. Pedig elég sok csapattársa tölti a pihenésre szánt időt az ottani apartmanokban.

Szabad idejében legszívesebben a Homeland vagy a Maffiózók című sorozatot szereti nézni. Kedvenc muzsikusa Leonard Cohen, de nagyon szereti az Echo&TheBunnymen zenéjét is.

Feleségével, Nagore Aramburuval és két gyerekükkel, az ötéves Jonnal és a hároméves Anéval élnek együtt. Alonso ezzel kapcsolatban elmesélt egy történetet a közös életükből.

„Éppen az első gyerekünket várta Nagora, és akkor ment el a magzatvize, amikor Milánóba kellett volna utaznom a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére. Néhány órát töprengtem, hogy mit tegyek, de végül úgy döntöttem, hogy a feleségem mellett maradok, és ott leszek a szülésnél. Jó döntést hoztam, és újra csak így döntenék. Nagore az életem asszonya, vele alapítottam családot, és nagyon kötődök hozzá.”

Az apai felelősségről így gondolkodik:

„Szeretnék jó szülő lenni. A gyermekeim iránt érzem a legnagyobb felelősséget. Azzal, hogy apa lettem, alapjában változott meg az életem. Nincsen kézikönyv, hogyan kell csinálni. Nagyon sok időt töltök messze tőlük, tehát a feleségem van velük a legtöbbet, és ez nagyon nehéz feladat.”

A nagyobb gyerek sem elég nagy még ahhoz, hogy teljesen tisztában lenne vele, ki is az apja.

„Egy nap odajön hozzám otthon, és ezt kérdezi: »Apu, ismered Cristianót?« Mondom neki, hogy ő a csapattársam. Amikor pedig megállítanak az utcán, hogy autogramot kérjenek tőlem, így szól: »Apa, ez melyik barátod?«”

Az interjúban idézik angol ügyvédjét, Colin Pomfordot is, aki jó véleménnyel van Alonsóról.

„Nem tökéletes, és nem is piperkőc. Teljesen normális ember, simán bedob egy pofa sört, valamelyik sörözőben, ha úgy gondolja. Megtehetné, hogy magángépen röpködjön, és mégis mindig valamelyik fapados repülőtársasággal közlekedik.”

Csapattársa, Álvaro Arbeloa szerint „sohasem fogja senki igazán megismerni. Csak annyit ismerhetnek belőle, amennyit megmutat magából, de rengeteg dolgot titokban tart.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
17 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
21 órája

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46
Ezek is érdekelhetik