Ibra két mondattal csúnyán elintézte Messit és Cé Ronaldót is

Vágólapra másolva!
2013.01.14. 13:45
null
A kicsi, a nagy és második helyezett (Montázs: elheraldo.hn)
Zlatan Ibrahimovic verbálisan áll bosszút, amiért nem került az Aranylabda közelébe sem. Messit a magassága, Ronaldót pedig az örökös második helye miatt cikizte ki – írta az argentin Olé magazin.

Őszintén nem értjük, hogy miért nem Mario Balotelli és Zlatan Ibrahimovic kapta megosztva a 2012-es Aranylabdát – megérdemelték volna. Azonban, míg előbbinek talán föl sem tűnt, hogy január 7-én Zürichben volt valami díjátadósdi, addig a svéd megmondó ember nagyon is képben van, és ki is fejti véleményét nem kímélve Lionel Messit és Cristiano Ronaldót sem.

„Lehet, hogy Messinek van négy Aranylabdája, de nekem meg nem kell sámlira állnom, ha csokit akarok venni az automatából” – idézi Ibra nem éppen hízelgő szavait a Canchallena című argentin sport oldal. Az persze önmagában sokat mondó, ha a sértegetésben is fekete öves svéd már csak Messi 169 centis magasságába tud belekötni.

„Cristiano Ronaldo pedig nem más, mint egy kivételes helyzetben lévő néző, aki közvetlen közelről figyelheti, amikor Messi éppen átvesz egy újabb díjat. Ő például egyáltalán nem érdemli meg, hogy ott legyen a világ három legjobb labdarúgója között – vannak legalább tízen, akik jobbak nála” – fejti ki megalapozott szakmai véleményét Ibra.

A PSG CÁFOLJA AZ ELHANGZOTTAKAT

A PSG sajtófőnöke tagadja, hogy Zlatan Ibrahimovic gúnyos kijelentéseket tett volna Lionel Messire és Cristiano Ronaldóra.

Yann Guerin elmondta, hogy a hír nem igaz, ami abból is látszik, hogy a svéd válogatott játékos Messire adta a voksát az Aranylabda-szavazáson.

„Hogyan is kritizálhatnám Messi eredményét, hiszen magam is rá szavaztam" – mondta maga Ibra is.

Ibrahimovic mindenkinek megmondja – itt épp a játékvezetővel közli véleményét.

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

Luís Figo szerint Vitinha az Aranylabda egyik esélyese

Minden más foci
2025.06.26. 11:11
Ezek is érdekelhetik