„Háromgólos” Real-siker az el WAG Clásicón

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 19:23
Míg a Real Madrid és a Barcelona sztárjai este 21.00 órától a Santiago Bernabéu gyepén kezdik meg a harcot a Spanyol Király-kupa fináléjért, addig a feleségek és barátnők egy képzeletbeli kispályás mérkőzésen vívták meg a maguk klasszikusát. A szerda esti találkozóra jósolt kezdőcsapatokból, posztonként csak az általunk legszebbnek vélt WAG-ek kaptak meghívót a 4+1 fős csapatba, a Barcelona kizárólag a Real Madrid tartalékos védelmének köszönhette a „becsületgólt“.

Kapusok:Kapusok:

Spanyolországban bevett szokás, hogy a kupameccseken nem az első számú kapusok védenek, de Diego Lopez és Pinto oldalbordái túl keveset szerepelnek a médiában ahhoz, hogy méltóképpen küzdjenek meg klubjuk sikeréért, így szakítanunk kellett a hagyományokkal, és az első számú kapusok, azaz Iker Casillas, valamint Victor Váldes kedvesét állítottuk a gólvonalra.

Sara Carbonero a világ összes csapatában, szinte bármilyen poszton toronymagas esélyesként lépne pályára, így Yolanda Cardona gondolkodás nélkül maradt alul a párharcban. Igen, még akkor is Casillas élete párja a nyertes, ha az utóbbi időben nem ő a kedvenc barátnő a Real-szurkolók körében. (Real WAG-ek–Barca WAG-ek 1–0)

Yolanda Cardona - Victor Valdes(Fotó: sky.sport.it)
Yolanda Cardona - Victor Valdes(Fotó: sky.sport.it)
Sara Carbonero - Iker Casillas (Fotó: zimbio.com)
Sara Carbonero - Iker Casillas (Fotó: zimbio.com)

Védelem:

A Real Madrid eltiltások és sérülések következtében erősen tartalékos hátvédsorral (Essien-Carvalho-Varane-Arbeola) lesz kénytelen felvenni a harcot Messiék rohamai ellen, s a hiányzók névsora a barátnők és feleségek különmeccsére is erősen rányomta a bélyegét. A gránátvörös sarokban Piqué popsztár felesége, Shakira a kihívó, a nemrég első gyermekének életet adó kolumbiai szépség különösebb erőlködés nélkül egyenlítette ki a kapusposzton bekapott bombagólt Carlota Ruiz, azaz Álvaro Arbeola felsége pechére. (Real WAG-ek–Barca WAG-ek 1–1)

Shakira - Gerard Piqué (Fotó: celebrityjabber.com)
Shakira - Gerard Piqué (Fotó: celebrityjabber.com)
Carlota Ruiz - Alvaro Arbeola 8Fotó: zimbio.com)
Carlota Ruiz - Alvaro Arbeola 8Fotó: zimbio.com)

Középpálya:

A középpályán két fronton is harcba szállnak a csajok, Fabregas és Khedira barátnőinek párosítása két klasszikus szépség csatáját hozta: Lena Gercke az északi, Daniela Semaan pedig a déli szépségideál megtestesítője. A döntés nem volt könnyű, de nálunk a német szőkeség nyert egy hajguminyi különbséggel. (Real WAG-ek–Barca WAG-ek 2–1)

Lena Grecke - Sami Kedhira (Fotó: maxgone.com)
Lena Grecke - Sami Kedhira (Fotó: maxgone.com)
Daniela Semaan - Cesc Fabregas (Forrás: caughtoffside.com)
Daniela Semaan - Cesc Fabregas (Forrás: caughtoffside.com)

Támadó poszton Özil és Iniesta párjai néznek farkasszemet. Míg Anna Ortiz a biztonságot és a (klub)hűséget képviseli, addig Özil még friss és ropogós popsztárocska barátnője az újdonság erejével robbant a kezdőcsapatba. Kegyetlenek vagyunk: Mandy Grace Capristo a nyertes. (Real WAG-ek–Barca WAG-ek 3–1)

Mandy Grace Capristo - Mesut Özil (Fotó: bild.de)
Mandy Grace Capristo - Mesut Özil (Fotó: bild.de)
Anna Ortiz - Andres Iniesta (Fotó: divinity.es)
Anna Ortiz - Andres Iniesta (Fotó: divinity.es)

Támadósor:

A klasszikusok klasszikus párharca, immáron nem csak a pályán, de a pályán kívül is. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is elbűvölő szépségű barátnőhöz térhet haza nap mint nap, Antonella Rocuzzo Isrina Sejk elleni meccsén azonban ugyanabba a kátyúba lépett mint Cristiano Ronaldo Messivel szemben: a világfutball barátnőinek és feleségeinek körében szinte bárki más ellen esélyes lenne a győzelemre, de a WAG-ek királynőjéhez még az ő szépsége sem érhet fel. (Real WAG-ek–Barca WAG-ek 4–1)

Antonella Rocuzzo - Lionel Messi(Fotó: bustedcoverage.com)
Antonella Rocuzzo - Lionel Messi(Fotó: bustedcoverage.com)
Irina Sejk - Cristiano Ronaldo (Fotó: www.totalprosports.com)
Irina Sejk - Cristiano Ronaldo (Fotó: www.totalprosports.com)

 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33
Ezek is érdekelhetik