David Hasselhoff a Man. City öltözőjében járt

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 11:34
Tom Cruise és Robert Duvall december második hetében tett látogatását követően is özönlenek a szupersztárok a manchesteri Etihad Stadionba: a Manchester City szerdai, Stoke City ellen 3–0-ra megnyert angol bajnoki mérkőzését nem kisebb legenda tekintette meg élőben, mint a Baywatch és a Knight Rider sorozat főhőse, David Hasselhoff.

A már bőven a hatvanas éveit taposó színész – aki egyébként egy színházi szerep miatt tartózkodik az angliai városban – a hármas sípszó után lehetőséget kapott, hogy saját (de rosszul leírt) nevével ellátott mezében csatlakozzon az örömittas játékosokhoz az öltözőben. Hasselhoff pedig, ha már ott járt, több közös képet is készített az éppen zuhanyozni induló, vagy zuhanyozásból érkező sztárjátékosokkal, a fotókat pedig Twitterére is kiteregette. Twitterére is kiteregette.

Szupersztár  a szupersztárok között: Hasselhoff mosolyogva pózolt a közös fotókhoz (Fotó: Daily Mail)
Szupersztár a szupersztárok között: Hasselhoff mosolyogva pózolt a közös fotókhoz (Fotó: Daily Mail)

A mérkőzés első és harmadik góljának szerzőit, Pablo Zabaletát és Sergio Agüerót külön is köszöntötte, érdekesség, hogy előbbit angolul, utóbbi viszont a két játékos anyanyelvén, spanyolul.

Hasselhoff és Zabaleta (Fotó: Twitter)
Hasselhoff és Zabaleta (Fotó: Twitter)
Hasselhoff és Kun Agüero (Fotó: Twitter)
Hasselhoff és Kun Agüero (Fotó: Twitter)

„Köszönet mindenért a Manchester Citynek és játékosainak is. Nagy meccs volt!” – írta kollektív üdvözletét a közösségi oldalon Hasselhoff, aki annak ellenére is örömmel hordta saját mezét, hogy arra Hasslehoff és nem Hasselhoff volt írva.

David Hasslehoff (Fotó: kckrs.com)
David Hasslehoff (Fotó: kckrs.com)
Legfrissebb hírek

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
4 órája

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
10 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik