Berlusconi, a Papi eljegyezte 27 éves barátnőjét

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 10:54
null
Francesca Pascale és Silvio Berlusconi most már hivatalosan is egy pár (Forrás: rankeada.com)
Silvio Berlusconi sohasem volt szívbajos az ágyban, és mindig nagy tisztelője volt a női nemnek. Főleg, ha igenek is társultak hozzá. Az ötgyerekes egykori olasz miniszterelnök újabb fogásáról adott hírt a sajtó.

A Cavaliere ugyanis eljegyezte barátnőjét, a 27 éves Francesca Pascalét. Hurrá. A Papi még csak 76 éves, a ráncfelvarrások hatására jóképű, és fickósabb, mint valaha. Nyilatkozott is az újságoknak.

„Végre már nem érzem magam annyira magányosnak. Hivatalosan is eljegyeztem egy nápolyi hölgyet. Huszonhét éves, szilárd értékrendszere van, éppen olyan gyönyörű kívül, mint belül. Nagyon közel áll hozzám, nagyon szeret engem, és én is hasonlóan érzek. A lányom, Marina elfogadta és nagyon szereti.”

Persze, hiszen Marina még csak alig 46 esztendős, Francesca akár a lánya is lehetne. Pascale egy pártrendezvényen ismerte meg Berlusconit, és az sem riasztotta el az egykori eladónőt (aki most már pártvonalon mozog), hogy az ungabunga-partikkal kapcsolatos botrányoktól zengett egész Olaszország.

Az eljegyzés megtörtént, készülhetünk az esküvőre. No, az biztosan világra szóló lesz.

Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
22 órája

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik