Erotikus Barca-naptár olasz modellekkel - a 113. születésnapra

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 19:10
1899. november 29-én alapították meg napjaink egyik (ha nem A) legjobb egyesületét, az FC Barcelonát. Ennek apropóján ma mutatjuk be a nemrégiben készült erotikus Barca-naptárat.

Van egy olasz szurkolói csoport, amely arról lett híres az utóbbi időben, hogy erotikus naptárt dob piacra, természetesen a Barcelonát dicsőítő célból. A Penya Lombarda FCB elkészült 2013-as naptárával is, és egyáltalán nem maradt el színvonalában az előzőektől.

Persze semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen az egyik leghíresebb olasz divatfotóst, Sandro Colli Vignarellit bízták meg a kompozíciók elkészítésével. A két hölgy, Denise Acquistapace és Didi Fumagalli egyaránt ismert jelenség az itáliai modellvilágban.

A naptárat november 18-án mutatták be egy milánói diszkóban. Hemzsegtek a lányok és a celebek a diszkóban, de hiába, nem tudták elhomályosítani a naptár fényeskedését. Azért, hogy valami jót is írjunk a kiváló képek mellé, a naptár teljes bevétele jótékony célokat szolgál, mégpedig ritka érrendszeri betegségben és leukémiában szenvedők megsegítésére.

A sport.es alapján megmutatunk néhány képet a naptárból, természetesen nem az összeset, hátha valaki megvásárolná...

 

 

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik