Piqué: „Legszívesebben sírtam volna Manchesterben”

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 13:33
null
Gerard Piqué Manchester-mezben (forrás: zimbio.com)
Most, hogy közeledik a Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntő, Gerard Piqué felelevenítette manchesteri éveit. Piqué szerint a manchesteri időszak nagy szerepet játszott az életében, még akkor is, ha csak ritkán jutott szóhoz, hiszen nagyon sokat köszönhet Alex Fergusonnak.

„17 éves koromban mentem Angliába, és nagyon nehéz volt. Jól dolgoztam, de meccsnapokon rendszeresen otthonról nézhettem a mérkőzéseket. Elég nehezen viseltem, és akkor többször is úgy gondoltam, hogy ez az egész így egyáltalán nem éri meg. De most nem lennék az aki vagyok, ha nem edződök a Manchester Unitednél” – véli Piqué.

„Megtanultam, hogyan tudok a saját erőmből megküzdeni a kudarcosabb időkkel. Amikor felhívtam az anyukámat, azt mondtam neki, hogy minden remekül megy, közben pedig alig tudtam visszatartani a könnyeimet.”

2008-ban Piqué az MU cseresorából figyelte, ahogy Moszkvában tizenegyesekkel megnyerik a Bl-t. Piqué Moszkvában már tudta, hogy hamarosan visszatér Spanyolországba. Egy évvel később már a Barcelona mezében nézett szembe egykori csapattársaival.

„Egyszer csak ott találtam magam a pályán azok ellen, akikkel egy évvel korábban együtt játszottam, és ez nagyon megindító volt. Amikor olyan játékosok ellen kell megküzdened, mint Rooney, Rio Ferdinand vagy Ryan Giggs – akit a futballtörténet egyik legnagyobb játékosának tartok – az felejthetetlen és páratlan élmény.”
Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik