Ezzel a videóval hangol a Barca a Wembleyben

Vágólapra másolva!
2011.05.26. 17:18
Címkék
Nem mintha egy Bajnokok Ligája-döntő előtt különösebben motiválni kellene egy-egy focistát vagy csapatot, de azért nem árt, ha valamivel kicsit meg lehet ugrasztani az adrenalin szintet, mielőtt csapat kivonul az öltözőből. A Barcelonánál már megvan a recept: a katalán egylet játékosai egy videót néznek majd az öltözőben, ami a klub eddigi három BEK-, illetve BL-győzelmének képeiből van összevágva. 1992-ben a Sampdoria, 2006-ban az Arsenal, 2009-ben pedig éppen szombati ellenfelük, a Manchester United volt az áldozat. Ráadásul az első esetben éppen a Wembley volt a helyszín.
EZZEL HANGOL A BARCA A BL-DÖNTŐ ELŐTT
EZZEL HANGOL A BARCA A BL-DÖNTŐ ELŐTT

 

Legfrissebb hírek

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
1 perce

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében

Európa-konferencialiga
8 perce

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
38 perce

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
43 perce

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
47 perce

Varró Eszter erőt merítene a világbajnoki ezüstéremből

Vízilabda
49 perce

KOSÁRLABDA MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
50 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik